Az operatív törzs keddi tájékoztatóját az országos oltási munkacsoport vezetője, György István államtitkár kezdte, aki az oltási program jelenlegi állását mutatta be. Elmondta, az indiai vírusmutáció már itt van a szomszédban, ezért arra kért mindenkit, hogy regisztráljon, és foglaljon időpontot az oltásra. Közölte, az egyéni felelősség szakaszában vagyunk, vagyis senki máson nem múlik, hogy valaki be legyen oltva, csak saját magán, mára ugyanis mindenki számára elérhetőek az oltások.
Az államtitkár kiemelte, az elmúlt héten két mérföldkövet is sikerült elérni: több mint négymillióan az első, több mint kétmillióan pedig a második oltásukat is megkapták. Így a lakosság 43 százalék be van oltva, szemben a 24 százalékos európai uniós átlaggal.
Mint mondta, a múlt héten érkezett egymillió kínai vakcinával látják el az oltópontokat, ahol AstraZeneca oltásra is lehet jelentkezni. Továbbá megnyitják majd a foglalási lehetőséget 200 ezer adag orosz Szputnyik vakcina foglalására, de a tömeg elkerülése végett csak azok foglalhatnak, akik sms-t kapnak erről.
Érkezik több mint 330 ezer adag Pfizer oltóanyag is, ám ez többnyire második körös vakcina lesz, de ebből tesznek félre a 16-18 éves korosztálynak. Az államtitkár a fiatalok szüleihez is szólt, azt kérte, legkésőbb május 7-ig regisztráljanak a gyerekeknek, hogy tudjanak időpontot foglalni a vakcinára.
György István elmondta, csütörtökön érkezik egy Moderna szállítmány is, ami szintén többnyire második körös oltóanyag lesz, valamint közölte, hogy
Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a Magyarországon élő külföldiek beoltásának előkészítését is megkezdték, az ő okmányaikhoz is igazítják a rendszert, mától ők is tudnak regisztrálni.
Müller Cecília országos tiszti főorvos arról beszélt, folyamatosan javulnak az adatok. Az oltások számának növekedése hozzájárult a járványadatok kedvező alakulásához. Mint mondta, a vakcinák védelme egyelőre nem tudni mennyi ideig tart majd. De fontos a szabályok betartása a vakcinák felvétele mellett, mert nincs teljes védelem.
Az országos tiszti főorvos megismételte a keddi adatokat, melyekből kiemelte, hogy sajnálatos módon még mindig sokan szorulnak kórházi kezelésre. Magyarországon – tette hozzá – továbbra is a brit mutáns a meghatározó. A számokból látható, hogy bár a harmadik hullám leszálló ágában vagyunk, a járványnak nincs vége. Kitért a WHO állásfoglalására a kínai Sinopharm vakcina kapcsán, arra utalt, hogy várhatóan a kínai oltóanyag első keleti vakcinaként kerülhet fel a vészhelyzeti oltások listájára.
Müller Cecília hosszan beszélt a védettségi igazolvánnyal igénybe vehető szolgáltatások közt a fürdők használatára. Mint mondta, a fürdővízzel való vírus terjedése rendkívül csekély, nem kell számítani a vizekben fertőzőképes vírus jelenlétével, azonban az emberi érintkezéseket érdemes itt is elkerülni.
Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője a rendőrségi intézkedéseket ismertette az elmúlt 24 órából.
- 519 esetben maszkviselési szabályok megsértése,
- 79 esetben kijárási tilalom,
- 14 esetben pedig Magyarországon átutazókkal szemben intézkedtek.
Elmondta továbbá, hogy 26 ezren vannak hatósági házi karanténban.