Belföld

Palkovics László az oltástáblázatot ért kritikákról: A szakértők ne riogassanak

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

Továbbra is kiáll a kormány hiányos és szakmaiatlan oltástáblázata mellett, miközben szakértők is azt állítják, hogy az ebben a formában teljesen félrevezető.

A szakértőknek az a dolga, hogy értelmezzék ezeket valamilyen formában, de semmiképpen nem riogatni a népet ezzel az üggyel. Elég bajunk van a vírushelyzettel ahhoz, hogy ilyen fajta statisztikákat ne kritizáljunk. Azok jó statisztikák

– ezt az Innovációs és Technológiai minisztériumot vezető Palkovics László mondta a Telexnek a táblázattal és a táblázatot érintő szakértői kritikákkal kapcsolatban. Varga Judit igazságügyi miniszter szerint „egyértelmű belőle minden szám”, Novák Katalin családokért felelős miniszter pedig azt olvassa ki belőle, hogy mindegyik vakcina biztonságos. Süli János a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős miniszter arról beszélt a Telexnek, hogy ő ismeri a táblázat részleteit is, például a korcsoportos bontást, de ő úgy gondolja, hogy „a hétköznapi emberek részére nem biztos, hogy ez kezelhető lenne”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik