Belföld

Láncra verte és halálra éheztette a rábízott kutyát egy nő Bajánál

Keresetet nyújtott be a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség azzal az állatkínzás miatt elítélt nővel szemben, aki halálra éheztette a rábízott kutyát Bajánál. A főügyészség azt kérte, hogy a nőt három évre tiltsák el a kedvtelésből tartott állatok tartásától.

A nő lánytestvére és élettársa 2019 őszén a vádlottra bízta a kutyájukat, egy staffordshire terrier kan ebet. A nő a kutyát egy Baja környéki községben lévő lakóház udvarán tartotta a két saját kutyájával együtt.

A nő 2019 december 22-én elhagyta az ingatlant és oda csak a két ünnep között tért vissza, ez alatt az öccse a házban maradt. December 30-án a nő azonban már az öccsét is magával vitte. A rábízott kutyát pedig nyakörv nélkül, a nyakán megkötött 2,5 méter hosszú lánccal egy betonoszlophoz kötötte, majd élelem, ivóvíz és búvóhely nélkül hátrahagyta. A kutya emiatt tavaly január 3-án elpusztult.

Az állatot élősködők is kínozták, a pusztulását az okozta, hogy a nő a téli hidegben élelem és ivóvíz nélkül hagyta, s nem gondoskodott róla. A nő saját, meg nem kötött kutyái azért nem pusztultak el, mert az ingatlanról kijutva élelmet kerestek maguknak. A Bajai Járásbíróság felfüggesztett börtönre ítélte a nőt tavaly novemberben.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény szerint az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és szükségleteinek megfelelő életfeltételeiről gondoskodni. Az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról. A megkötve tartott vagy mozgásában egyéb módon korlátozott állat számára is biztosítani kell a zavartalan pihenés és sérülésmentes mozgás lehetőségét. A nő ezeket a szabályokat megsértette, ami esetén az ügyész is jogosult keresetet indítani.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség keresetet nyújtott be a Kecskeméti Törvényszékhez, hogy a bíróság három évre tiltsa el a nőt a kedvtelésből tartott állatok tartásától, valamint kötelezze a perköltség megfizetésére is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik