Belföld

Hétszer szúrta meg az ismerősét minden ok nélkül

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki a hétvégén életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének Tarcalon.

A  32 éves férfi alkoholt fogyasztott, majd minden előzmény nélkül rátámadt a hozzá látogatóba érkező ismerősére, és egy 32 cm hosszú, 19 cm pengehosszúságú késsel hétszer is megszúrta, miközben azt kiabálta neki, hogy „megdöglesz!”.

Áldozata a testét ért vágások és szúrások miatt a földre esett, azonban a telefonján keresztül segítséget kért hozzátartozóitól, akik értesítették a mentőket és a rendőrséget. A megszúrt férfi a nyakán, a hasán, a mellkasán és karján sérült, életveszélyes sérülései keletkeztek.

A gyanúsítottal szemben életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás, ami akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértékére figyelemmel tartani kell attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne; vagy újabb bűncselekményt követne el.

De az is feltehető, hogy a még ki nem hallgatott tanúk esetleges befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítási eljárás eredményességét. A felsorolt indokok miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.  A bíróság döntése végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik