Belföld

Vádat emeltek a szír pénzváltót 30 évvel ezelőtti kivégző férfi ellen, de még keresik

Getty images
Getty images

Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal az 51 éves jordán férfival szemben, aki harminc évvel ezelőtt kivégzett egy szír pénzváltót Budapesten. Az elkövetőt viszont továbbra is keresik.

A valutaváltással foglalkozó jordán férfi 1991 év elejétől Magyarországon élt a magyar feleségével. 1991 augusztusában azzal kereste meg egy másik szír férfi ismerősét, hogy tudomása van arról, hogy a pénzváltással foglalkozó későbbi áldozata nagyobb összegű készpénzt tart magánál.

Beavatta társát a tervébe, miszerint a pénz megszerzése érdekében a sértettet összeismertetik egy magyar lánnyal, akinek a segítségével a férfit egy elhagyatott helyre csalják, ahol altatószerrel elkábítják és elveszik az értékeit.

Miután a másik férfinak is pénzre volt szüksége, beleegyezett abba, hogy részt vesz az elkövetésben. Ezután a tervbe közösen beavatták női bűntársukat, aki anyagi ellenszolgáltatás fejében szintén vállalkozott a bűncselekmény elkövetésében való részvételre.

A megbeszélést követően pár nappal a szír bűntárs elvitte a nőt az újpalotai piacra, és ott megmutatta neki a kiszemelt férfit. Ezt követően a nő egy XV. kerületi presszóban megismerkedett a férfival, akivel ezután több alkalommal is találkozott és szórakozott.

A nő 1991. szeptember 8-án este is találkozott a pénzváltóval,beült az autójába és – a vádlott előzetes útmutatása alapján – a XVI. kerület, Szlovák utca és Csömöri út kereszteződésébe vitette magát, ahol egészségügyi okok ürügyén a férfival együtt kiszállt a kocsiból, és az út menti fák közé ment.

Az elkövető és a társa autóval követte őket. Amikor oda értek, kiszálltak a gépkocsiból, majd bementek a fák közé, a nő társaságában tartózkodó férfihez. Az elkövető és a pénzváltó között előbb szóváltás, majd verekedés alakult ki, amelynek során leszúrta a férfit és kivette a ruhájában lévő 1600 forintot.

A támadó két társa az emberölésben nem vett vészt, és nem is tudtak arról, hogy a jordán férfi az értékeket akár gyilkosság árán is megszerzi. Ők kizárólag az értékek elvételében való közreműködésbe egyeztek bele. A támadó az áldozat vérével szennyeződött pénzt átadta a szír társának, majd távoztak a helyszínről.

Mivel a gépjármű világítása nem volt bekapcsolva, nem sokkal később a Csömöri úton egy rendőrautó megpróbálta megállítani őket, az elkövető azonban nem állt meg, hanem továbbhajtott, a nagy sebesség miatt azonban egy közlekedési lámpának ütköztek, innen gyalogosan menekültek tovább. A rendőrök végül a vádlott férfi társát elfogták, és az áldozat vérével szennyezett pénzt is megtalálták nála.

Az elkövető később visszament a helyszínre, majd eltüntette a holttestet, ami azóta sem került elő. A tettes az elkövetést követően ismeretlen helyre távozott. A fővárosi rendőrök a korábban – elfogatóparancsok kibocsátása mellett – felfüggesztett nyomozást 2018-ban folytatták, és ez alapján sor kerülhetett sor távollétében a vádemelésre. Két társát külön eljárásban már jogerősen elítélte a bíróság, csoportosan elkövetett rablás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik