Belföld

Karácsony: A városháza tízezer tesztet oszt szét az iskolakezdés előtt

Teszteket osztunk szét a kerületek között az iskolanyitás előtt! Ma több pedagógus és szülői szervezettel, illetve Szlávik János főorvossal egyeztettem az április 19-i iskolanyitással kapcsolatban.

– írja Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon. 

Tudom, hogy mindenkiben rengeteg a kétely, a félelem és a bizonytalanság. A számok rendkívül magasak, Magyarország pedig továbbra is élén a legborzalmasabb listának, lakosság arányosan nálunk halnak meg az egyik legtöbben. A hírek aggodalomra adnak okot. Ilyen helyzetben nehéz azzal mit kezdeni, hogy a kormány a nyitás mellett döntött, miközben jól tudjuk, gyermekeink lelkét már így is borzalmasan megtépázta az elmúlt egy év, és mi is egyre inkább vágyódunk a normalitásra. A célunk éppen ezért az, hogy a lehetőségekhez mérten a gyermeküket féltő szülők és a pedagógusok is biztonságban érezhessék magukat jövő héten, amikor újraindul az oktatás a fővárosi intézményekben.

 

A teszt, az oltás mellett továbbra is az egyik legjobb fegyver a koronavírus-járvánnyal szemben, ezért a mai megbeszélés után úgy döntöttünk, teszteléssel segítjük az iskolanyitást. Eddig 50 ezer tesztet osztottunk szét a fővárosi lakosság és a kerületek között, ezúttal 10 ezer tesztet ajánlunk fel a kerületi önkormányzatoknak, hogy ezzel szűrhessék a diákokat és a pedagógusokat.

 

Én továbbra is arra kérem a budapesti lakosságot, aki még nem tette, regisztráljon a védőoltásra, és amikor behívják, jelenjen meg az oltópontokon! Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

– tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.