Belföld koronavírus

Aggasztó: nem csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu

Jól halad az oltási program Magyarországon – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a közmédiának vasárnap.

Kapcsolódó
6296 új fertőzöttet regisztráltak, meghalt több mint 200 beteg
1,2 millióan kapták meg eddig a második oltást.

Galgóczi Ágnes közölte:

  • 2,8 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első adagját
  • 1,2 millió embernek pedig már mindkét dózist beadták.
  • ez azt jelenti, hogy a lakosság 28 százaléka már legalább egy oltást megkapott, míg az európai uniós átlag csupán 13 százalék – hangsúlyozta.

Galgóczi megjegyezte: bár a kórházban kezeltek száma örvendetesen csökkent, még mindig 10 ezer feletti.

A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja szinte minden vizsgálati ponton stagnál a szennyvízben. Ez a mutató hét-tíz nappal vetíti előre a járványgörbe alakulását – jegyezte meg.

Az osztályvezető arról is beszélt, hogy a háziorvosok teljes listát kapnak azokról, akik a praxisukból regisztráltak a vakcináért. Az idősek mellett már a krónikus betegséggel küzdő fiatalabbakat is beküldhetik az oltópontokra – emelte ki.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik