Belföld

Gyurcsány: Önök ölték meg őket, nem lesz kegyelem

MTI/Szigetváry Zsolt
MTI/Szigetváry Zsolt

Sikerült-e az életnek győznie a halál felett ennek a kormánynak a segítségével akkor, amikor Magyarország a világ legbotrányosabb haláladatait szolgáltatja? – ez a kérdés most Gyurcsány Ferenc szerint, aki a napirend előtti felszólalásában arról is beszélt a parlamentben, hogy az apja négyszer-ötször volt börtönben, „nem volt egy igen nagy gazember, csak kicsi, de azt rendesen csinálta”. „Kis trógerségekért” kapott börtönt, néhány tízezer forintokért, mondta az apjáról a DK elnöke, majd kijelentette, hogy eközben viszont „a kormány felelős százak haláláért”.

Gyurcsány hozzátette, ezek nem statisztikai adatok, szülők, gyerekek vannak az áldozatok között, halálukat pedig szerinte foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés okozta. Nem az a kérdés most, hogy az oltással jól állunk-e, mondta (elismerve, hogy szerinte is jól), hanem az, hogy kik a felelősek ezeknek az embereknek a haláláért.

Önök ölték meg őket

– állította a DK vezetője, aki szerint a dolgok addig működnek, amíg nem avatkozik közbe a kormány.

„Ma Magyarországon sokkal kevesebbért elvisznek és becsuknak embereket. Magukat is el fogják vinni, mert maguk nem védték meg a magyarokat. Maguknak nem lesz kegyelem” – zárta felszólalását Gyurcsány. Ezt követően Kövér László házelnök tíz másodperc szünetet kért, hogy ezt a „ritka ízléstelen” beszédet legyen idejük feldolgozni, majd Dömötör Csabának adta meg a szót.

Fenyeget egy járvány közepén – válaszolta az államtitkár Gyurcsánynak, aki szerinte semmit nem változott az őszödi beszéd óta, és azt javasolta, hogy a DK logóját cseréljék le gumilövedékre. Dömötör szerint igenis az a kérdés, hogy mennyi embert oltottak be, majd arról beszélt, hogy az ellenzéki vezetők „az elmúlt évek legsötétebb kampányát folytatták a kínai oltásokkal szemben”. Másokat lebeszéltek, de magukat beoltatták – fogalmazott az államtitkár.

Jakab Péter Orbán Viktor tükréről beszélt, amin a miniszterelnöktől szerepelnek idézetek. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint előrébb tartanánk, ha az lenne rá írva, hogy „ne lopj, ne csalj, ne hazudj, ne stadiont építs, ne urizálj!” Ehhez képest „krumplit kutatunk Üzbegisztánban”, vadászati kiállítást rendeznek és „repülőteret akarnak Felcsút környékére”.

Ennyire elcseszett kormánya ennek az országnak még nem volt

– mondta Jakab, majd sorolta tovább a kormány „bűneit”: a miniszterelnök „kórházat zárat be Budapesten”, „Pfizert adnak más országoknak”, Kásler Miklós pedig azt mondja, hogy meg sem rendültünk a járványban.

Jakab szerint a kormány nagyképűen alázza azokat, akik működtetik az országot.

A kormány beleállt a tanárokba, az egészségügyi dolgozókba. Páros lábbal rúgnak bele mindenkibe, de magukkal nagyon elégedettek. A miniszterelnök, hogy tud még tükörbe nézni?

– kérdezte.

Felszólalására Orbán Balázs reagált. Az államtitkár szerint a Jobbik elnökének sikerült megugrania a Gyurcsány Ferenc által feltett lécet. Orbán Balázs szerint Jakabék hazudnak, a magyar gazdasági adatok az európai átlagnál jobbak, pörög a lakásfelújítás, emelték az orvosok bérét, visszahozták 13. havi nyugdíjat. Szerinte a Jobbiknak az oltási program sikeressége fáj, és ha Jakabon múlna, több százezer emberrel kevesebb lenne beoltva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik