Belföld

A magyar állam érthetetlen módon nem engedélyezi az Aegon eladását

Róka László / MTVA / MTI
Róka László / MTVA / MTI

A Telex cikke szerint teljesen érthetetlen módon a magyar állam nem engedélyezi az Aegon eladását a bécsi VIG-nek. Az Aegon regionális biztosítói csoportjának eladása az osztrák VIG-nek elmúlt év legnagyobb hazai M&A tranzakciójának tűnt, a lap szerint a magyar Auegon Biztosító értékét 549,5 millió euróra becsülte az EMIS tranzakciós cég.

Mint írják: azt lehetett tudni, hogy a tranzakciót vizsgálja az MNB, a GVH, illetve a járvány miatt immár a Belügyminisztérium is, de abban biztosnak tűnt a piac, hogy nem lehet akadálya a tranzakciónak. Ehhez képest derült égből villámcsapásként szerda délelőtt a két érintett honlapján arról jelent meg tájékoztatás, hogy a Wiener Versicherung Gruppe tegnap délután kapott egy határozatot, amelyben a Belügyminisztérium bejelentette:

megtagadják az Aegon-társaságok magyarországi külföldi befektető általi tervezett megszerzését.

A járvány miatt a hatóságok szigorúbb ellenőrzést vezettek be a gazdaságvédelemre hivatkozva: árgus szemekkel figyelik, hogy a külföldi vevők mire készülnek. Olykor a Magyar Nemzeti Bank, máskor a Belügyminisztérium, majd a bevezetett Palkovics-jóváhagyás miatt az ITM is ellenőrizhette azt, hogy az adott ügylet kockázatos-e. A lap szerint a felek már novemberben aláírták a szerződést, de a BM, amely a nemzetbiztonsági kockázattal bíró iparágaka  engedélyeztet, hosszabbítást kért, és a számára rendelkezésre álló 60 nap után újabb 60 napig vizsgálódik. Úgy tűnik, ennek végén adta ki a mostani negatív döntést.

A Telex úgy tudja, hogy a biztosítói piacon régóta tartotta magát az a pletyka is, hogy van egy hazai lobbi amellett, hogy az állam ne engedje külföldi kézben maradni a négy nagy biztosító (Aegon, Allianz, Generali, Groupama) egyikét. E vélemény szerint valakinek be kellene avatkoznia, esetleg a CIG-gel kellene összetolni az Aegont. A lap azonban felhívja a figyelmet, hogy egy transzparens országban az ajánlati időszakban érdemes gondolni, nem a hatósági engedélyezési szakaszban.

VIG: A döntés nem áll összhangban a tárgyalások eddigi menetével

Szerda kora délután a VIG az MTI-hez is eljuttatta közleményét, ebben arról írnak, hogy idén január óta folytatnak konstruktív egyeztetéseket a magyar hatóságokkal az átvétel ügyében, és a nemleges döntésről kapott tájékoztatás „nem áll összhangban a tárgyalások eddigi menetével”.

A VIG tavaly novemberben jelentette be, hogy megveszi a holland Aegon biztosító közép- és kelet-európai részlegét. A tőzsdén is jegyzett osztrák cég közölte azt is, hogy a vételár 830 millió euró, a tranzakció véglegesítése 2021 második felévére várható. Akkor hozzátették, hogy az osztrák cég ezzel megszerzi az Aegon biztosítási üzletágát Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Törökországban. A társaság megvételével a VIG piacvezető pozíciót érhet el Közép- és-Kelet-Európában, és Magyarországon az első helyre kerülhetne a biztosítási piacon.  A biztosítási díjak nagyságrendje ebben a négy országban 2019-ben elérte a 600 millió eurót 50 millió euró nettó eredmény mellett.

Az Aegon Magyarország akkori közleményében leszögezte, hogy a tulajdonosváltás nem érinti az Aegon ügyfeleit, csupán az Aegon Magyarország a jövőben a bécsi központtal működő Vienna Insurance Group (VIG) tagjaként működne. Azt is közölték, hogy adásvételhez a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyása kell. A bécsi székhelyű Vienna Insurance Group (VIG) 30 országban van jelen, a régió legnagyobb biztosítási csoportjaként kínál szolgáltatást.

Kapcsolódó
Mészáros egészségbiztosítását árulja a Nemzeti Közmű, hiszen az állami rossz
A fogyasztókat telefonon keresik meg és például az állami egészségügy hiányosságaival érvelnek a privát biztosítás megvásárlása mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik