Gazdaság koronavírus

A járványhelyzet, mint fejlődési lehetőség: védőháló és rugalmasság

2020 eddigi legnagyobb leckéje, hogy minden - akár globális szinten is - egy pillanat alatt megváltozhat. Aki ezt felismeri, a koronavírus okozta rengeteg nehézség ellenére erősebben és tudatosabban nézhet szembe jövőjével.

A koronavírus bő három hónap alatt a feje tetejére állította az életünket. A járvány az egészségügyi károk mellett a globális gazdaságnak is hatalmas pofonokat adott: a családoktól a nemzetgazdaságokig mindenkinek újra kell gondolnia lehetőségeit, felül kellett vizsgálnia problémamegoldási sémáit, védőhálót kell szőnie vagy meg kell erősítenie azt.  A Magyar Tudományos Akadémia kutatóinak becslése szerint az álláskeresők száma 2020 áprilisában meghaladhatta a 400 ezer főt, ami nagyjából 120 ezres növekedést jelent a februári állapothoz képest. Éles helyzetben mutatkozott meg, hogy a jövőre való anyagi felkészülés nem csak egy választható opció, hanem nélkülözhetetlen lépés az életünk megszervezésében. A nagy veszteségek ellenére a járvány pozitív változásokat is hozott: egycsapásra előtérbe került a pénzügyi tudatosság, az előrelátó tervezés és a rugalmasság kérdése is.

Egy olyan történelmi pillanatot élünk most meg, amikor az emberek kockázati érzékenysége egyik napról a másikra példátlanul megváltozott, hiszen most mindenki a saját bőrén tapasztalja meg a „velem is megtörténhet” érzését, amikor már nem csupán a szomszéd, a rokon, az ismerős az, aki nehéz helyzetbe kerülhet.

– magyarázza Zatykó Péter, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki testközelből látta, mennyit számít az öngondoskodás és mekkorát léptek előre a magyarok a pénzügyi tudatosság területén.

Az általános biztosítós aranyszabály szerint minden ügyfélnek

legalább 4-6 hónapra való biztonsági tartalékra van szüksége ahhoz, hogy élethelyzete drasztikus változása esetén biztos háttere legyen abban az átmeneti időszakban, amíg újra talpra tud állni.

Ez a 4-6 havi tartalék arra elég, hogy a kiadásait akár bevételek nélkül is képes legyen fedezni és újra tudja tervezni a jövőjét. A szakember úgy látja: ideális havi megtakarítási összeg nincsen, hiszen az számos, rendkívül egyéni faktor függvénye, hogy milyen költségekre kell félretenni és mekkora a megtakarítási mozgástér, de általánosságban annyi azért kijelenthető: nincs olyan, hogy túl kis összeg, minden forintot érdemes a védelemre félretenni. A megtakarítás első lépése a hosszútávú folyamat megtervezése: tisztán kell látni, hogy mi a cél és mi az, amit az egyéni anyagi helyzet havonta lehetővé tesz, ebben érdemes tapasztalt szakemberek segítségét kérni.

Alapvetően legalább havi 15-20 ezer forintos megtakarításnál számíthatunk arra, hogy biztos bázist építünk ki magunknak a nehezebb időkre, vagy akár csak a jövőbeli céljainkra

– mondja Zatykó Péter, aki szerint a járvány időszakának egyik fontos tanulsága az volt, hogy hogy ilyen helyzetben – amikor egy teljesen újfajta, megfoghatatlan félelemmel szembesülnek az emberek – sokaknak eszébe jut, hogy a biztosítótól valós segítségre számíthatnak. Márpedig ha nincs is speciális biztosítás világjárvány esetére, számos olyan esemény van, amelyben a biztosítóknak jelentős szerep jut.

Utas – és balesetbiztosítás

A legkézenfekvőbb az utasbiztosítás: a járvány során sokan szembesültek azzal, hogy a már kifizetett utat le kellett mondaniuk, így elveszett a pénzük, hacsak nem volt erre az esetre is érvényes biztosításuk. Aki pedig pont a járvány kitörése előtt indult el, könnyen találhatta magát olyan helyzetben, hogy egészségügyi ellátásra szorult külföldön. A balesetbiztosítás általában nem érvényes fertőző betegség esetére, de

az életbiztosítások többségénél nem kizáró ok a világjárvány, ezeknél ugyanúgy lehet számítani térítésre, mint általában, itthon és külföldön is (feltéve persze, ha nem a külügy által „utazásra nem javasolt térségben” ért valakit a baj).

Ha valaki itthon betegedett meg, annak különösen jól jöhet a keresőképtelenség esetére szóló biztosítás, amely után napi térítésre lehet számítani. Ismerve a Magyar Tudományos Akadémia által ismertetett adatokat, ilyen jellegű segítségre rengeteg magyarnak volt szüksége a járvány legnehezebb időszakában.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint reális forgatókönyv, hogy idén késő ősszel-kora télen második hullámmal tér vissza a koronavírus.

Zatykó Péter szerint azok sem késtek el, akik szeretnének a lehető legtudatosabban felkészülni a második hullámra, de jelenleg nem rendelkeznek megtakarítási, illetve biztosítási védelemmel. Sőt: egy ilyen helyzetre itt a legmegfelelőbb pillanat, hogy átgondolják ezzel kapcsolatos félelmeiket és igényeiket. Hozzáteszi:

Fontos tanulmányozni, hogy a kiválasztott biztosítás esetén milyen várakozási időkkel kell számolni, és melyik fedezet mikortól lép életbe. A legjobb előtte szakértő tanácsadójával, vagy ügyfélszolgálati munkatársainkkal átbeszélni az igényeket és a lehetőségeket.

A biztosítók is élesben vizsgáztak

Ahogy egyéni szinten a háztartásoknak, úgy szakmai szinten a biztosítóknak is hirtelen kellett alkalmazkodniuk a járványhelyzet miatt kialakult új élethez. A cégek éles vizsgája arról szólt, hogy korlátozott körülmények között képesek-e legalább ugyanazt a biztonságot, minőséget garantálni az ügyfeleknek, mint a járvány előtti életben és van-e erejük a rendkívüli körülmények között előrelépni a járvány által kierőszakolt fejlesztésekkel. A járványhelyzet miatt a biztosítótársaságok új megoldásokat is bevezettek. Ilyen például a videós kárszemle és a dokumentumok ügyfélkapunk keresztüli hitelesítése.

„A veszélyhelyzet alatt ügyfeleink egyre nagyobb számban élnek a digitális lehetőségekkel, mintegy 50 százalékkal nőtt a digitális ügyintézések aránya. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy nagy hangsúlyt fektettünk a tájékoztatásra és az edukációra”- magyarázza az Aegon vezetője, aki kiemeli: évek óta jelentős technológiai befektetéseket tettek annak érdekében, hogy egyre inkább digitális vállalattá váljanak, most pedig bebizonyosodott, hogy ez a stratégia igencsak előrelátó volt.

Szponzorált tartalom

A cikk az Aegon támogatásával készült.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik