Kovács Attila / Semmelweis Egyetem
Belföld

Elmagyarázta az orvosi kamara, hogy mennyit segítene, ha újságírók bemehetnének a kórházakba

A Magyar Orvosi Kamara közleményt adott ki, amelyben hosszan érvelnek amellett, hogy miért lenne fontos, hogy az újságírók bemehessenek dolgozni az kórházakba. Erről a múlt héten született egy közös szerkesztőségi nyilatkozat, amelyet a 24.hu is aláírt: ezt az igényt azonban a kormány azonnal lesöpörte. Előbb Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár úgy reagált, hogy „a kórházakban gyógyítani kell és nem kamerázni. Orbán Viktor pedig azt mondta, hogy: „Nem most van az ideje annak, hogy bemenjünk a kórházakba és kamuvideókat forgassunk.”

A MOK most azt írja: az egészségügyi dolgozók naponta hatalmas harcot vívnak honfitársaink életéért, erejüket megfeszítve igyekeznek ellátni a folyamatosan érkező újabb és újabb betegeket. „Mi pedig – minden politikai szándéktól mentesen – szeretnénk, ha küzdelmük és annak körülményei láthatóvá, publikussá válnának, arról ők maguk és a média szabadon beszámolhatna, közvetítene”.

Mégpedig a következő okokból:

  • mert a baj objektív nagyságát, valós képeit látva az egyéni felelősségvállalás, a járványügyi védekezés személyes része – így a távolságtartás, maszkviselés, higiénés szabályok betartása – felerősödnének, ezáltal az új megbetegedések száma és velük az egészségügyre nehezedő hatalmas nyomás csökkennének,
  • mert a küzdelmet és annak körülményeit látva a járványügyi védekezéssel, az egészségügyi ellátással kapcsolatos irreális elvárások megváltozhatnának,
  • mert a járványt tagadó, oltásszkeptikus hangok elhalkulnának, az oltást felvenni szándékozók jelenleg még a célhoz képest alacsony száma – nemzetközi példákra alapozva – jelentősen megnőne, lehetővé téve, meggyorsítva így a nyájimmunitás vakcináció általi elérését,
  • mert az egészségügyi dolgozók megérdemlik, hogy hősiességük valóban látható legyen,
  • mert a járvány legyőzése érdekében az összefogás megerősödhetne.

Emellett azt is írják, hogy a helyzet reális megítélése és a hatékony védekezési stratégia, az egyenletesebb terhelésmegosztás érdekében szükség lenne a COVID-19 betegség objektív adatainak, mérőszámainak területi bontás szerinti részletesebb publikálására is. Fontos lenne például a kórházban ápoltak, intenzív osztályon ellátottak és a lélegeztetőgépen lévők adatainál naponta közzé tenni az aznap ellátásba kerületek, valamint a gyógyulás és halál miatt az intézményi ellátásból kivontak számát. A publikálandó indikátorok körének meghatározásában a Magyar Orvosi Kamara szakértők bevonásával szívesen működik közre.

Fenti okokból kérjük a döntéshozókat, hogy a járványügyi védekezés adatainak a szakmával való fenti megosztása mellett tegyék minél szélesebb körben lehetővé a média számára a kórházakból, járványügyi ellátó helyekről való reális tudósítást, az egészségügyi dolgozók számára a szabad megnyilvánulást. Ugyanakkor kérjük a média és az egészségügy dolgozóit, hogy a lehetőséggel felelősen élve, objektíven mutassák be a járványügyi védekezés nehézségeit, buktatóit, valamint sikereit és magasztos pillanatait egyaránt

–   zárul a közlemény.

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szputnyik a legjobb vakcina, a minimálbér nem lesz adómentes, jövő héten átléphetjük a 4 milliós oltási határt, 6 millió beoltottól beszélünk társadalmi immunitásról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.