Belföld koronavírus

Merkely Béla megszellőztette, milyen előjogai lehetnek a beoltottaknak

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A kormány eddig nem fogalmazott meg konkrétumokat arról, milyen előjogokat élvezhetnek azok, akik megkapták az oltást, vagy átestek a fertőzésen, Merkely Béla ugyanakkor azt mondta az RTL Híradónak, tudomása szerint lesznek különbségek.

„Én úgy tudom, hogy a nyitás elsősorban ott elképzelhető, ahol a védettség már kialakult, azaz azok a személyek lehetnek majd szabadon, illetve ülhetnek ki egy viszonylag lazán kialakított kávézó teraszára, akik már beoltottak vagy átestek a fertőzésen” – mondta a Semmelweis Egyetem rektora, aki biztos abban, hogy a nem oltottak még akkor sem mozoghatnak kedvükre, ha a lakosság nagy része már védett lesz a vírussal szemben.

Szombaton megjelent a kormányrendelet, amely a kétmillió-ötszázezredik oltást beadásához köti a kijárási tilalom kitolását (este 10 órakor kezdődik majd), a szolgáltatások újbóli engedélyezését, illetve a vásárlással kapcsolatos új szabályokat. Az általunk megkérdezett szakemberek szerint nincs rá megalapozott magyarázat, miért lehet elkezdeni az újranyitást 2,5 millió oltottnál, és Duda Ernő professzor is hasonló állásponton van.

Merkely szerint jól a cél a 2,5 millió vakcina mielőbbi beadása, de százszázalékos biztonságban akkor lenne mindenki, ha ötmillió embert sikerülne beoltani.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik