Belföld koronavírus

Terheléses támadás érte a regisztrációt ellenőrző oldalt, ezért halt le, állítja az operatív törzs

24.hu
24.hu

Terheléses támadás érte a tegnap délután elindított, a koronavírus-oltásra való regisztrálást ellenőrző oldalt, több mint 600 ezer rosszindulatú támadás érte, ezért is akadozott a honlap tegnap – állította Kiss Róbert rendőr az operatív törzs sajtótájékoztatóján. A honlap üzemeltetője, a NEAK büntetőfeljelentést tesz.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt mondta, hogy az iskolák pontos újranyitására dátum nincs, de elkezdték a felkészülést. Elkezdik a regisztrált pedagógusok, óvodai, iskolai dolgozók oltását. Erről az iskolaigazgatókat már ki is értesítették, ahogyan a 24.hu is megírta:

Kapcsolódó
SMS-ben hívják be oltásra a pedagógusokat
Kásler Miklós pénteken levelet küldött a köznevelési intézményeknek, ebből kiderült: két ütemben oltják a pedagógusokat.

Első körben az óvodában, általános iskolában, középiskolában dolgozókat oltják a jövő héten csütörtökön-pénteken-szombaton, akik regisztráltak március 24-ig. Sms-ben fogják értesíteni őket. Az oltás helyszínét ahhoz igazítják majd, ahol élnek. A többieket, akik március 29-ig regisztráltnak, a húsvét után fogják oltani.

Aki most nem regisztrált, őt nem tudják soron kívül beoltani, ezért kért mindenkit, hogy regisztráljon. Eddig a potenciális érintettek alig 55 százaléka regisztrált.

Akik nem tudnak megjelenni, ők később fognak sorra kerülni.

A második körben a szakképzésben, bölcsődékben dolgozókat érinti. A húsvét utáni napokban kórházi oltópontokon oltják őket.

Heroikus küzdelem a kórházakban

Folyamatosan emelkednek a járványügyi adatok, ezek indokolják a korlátozások fenntartását – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos. Szavai szerint a kórházakban heroikus küzdelem folyik.

Kapcsolódó
Csúcson az új és az aktív fertőzöttek, az elhunytak és a lélegeztetőn lévők száma is
275-en haltak meg egy nap alatt, közel 1500-an vannak lélegeztetőn.

Tegnap megjött az AstraZeneca-szállítmány, 21.600 adag jött, ez a várt mennyiség alig egykilencede.

A várandósok számára új ajánlás született. Mielőtt egy várandós oltásáról dönt az oltóorvos, számos szempontot kell figyelembe venni. Például hogy milyen munkahelyen, munkakörben dolgozik, hány emberrel kerül így kapcsolatba munkája során, van-e alapbetegsége, stb.

Feltétlenül szükséges az egyéni mérlegelés. A védőoltás felvétele általában sokkal több előnnyel jár, mint amekkora veszélyt jelent a koronavírus, ám ezt egyénileg kell mérlegelni. Mindig kérdezzék meg a várandósok a háziorvosukat és a nőgyógyászukat – mondta Müller.

Magyarországon az mRNS-alapú vakcinával lehet oltani a várandósokat, ezek a Moderna és a Pfizer.

Aki akar így oltakozni, az regisztráljon és vegye fel a kapcsolatot a háziorvossal.

Eddig nem bizonyosodott be semmilyen magzatkárosító hatás, fejlődési rendellenesség sem a klinikai vizsgálatok során. De ezek a vizsgálatok még nem fejeződtek be.

Fontos az is, hogy mikor történik az oltás beadása: a várandósság 12. hetét követően történik az első adag beadása, míg a szülés után a második adag.

Boltok, zsúfoltság

Elkezdődött a húsvéti készülődés, látja az operatív törzs, hogy elkezdődött növekedni a boltokban a forgalom. Kéri Müller, hogy az emberek kerüljék a tömeget, a zsúfoltságot, ha tudják, akkor menjenek vásárolni, amikor vélhetően kevesebben vannak. És mossanak, fertőtlenítsenek kezet, hordják mindenhol a maszkot (az orrot is eltakarva).

Ha kirándulnak, akkor a kevésbé népszerű helyeket érdemes választani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik