Belföld

Beismerte tettét a tarnamérai csecsemőgyilkos, tíz évet kaphat

police.hu
police.hu

Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség azzal a 37 éves halmajugrai H. Anitával szemben, aki tavaly június közepén egy bokros részen megszülte, majd sorsára hagyta az újszülött kisfiát Tarnaméra közelében. A csecsemő ellátatlanság miatt rövid időn belül meghalt.

Konkoly-Thege László, a Heves megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség tíz év fegyházat kért a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt nőre arra az esetre, ha váddal egyező beismerő vallomást tesz az előkészületi ülésen, s lemond a tárgyaláshoz való jogáról is. Emellett arra is indítványt tettek, hogy szüntessék meg a nő szülői felügyeleti jogát a még élő gyermekei vonatkozásában.

A szóvivő elmondta, hogy a nő már 16 éves kora óta dolgozott prostituáltként külföldön és belföldön egyaránt, és az elmúlt húsz évben is többször teherbe esett. Saját elmondása szerint négynél is több gyermeket szült, ám ebből csak három van életben. Őket a rokonok vették gondozásba, s az anyjuk nem is tartotta velük a kapcsolatot.

Másfél évvel ezelőtt a nő ismét várandós lett, de nem vett részt az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon és a terhesgondozáson sem. Az ominózus éjszaka tolófájdalmai voltak, erről azonban nem szólt senkinek. Kiment a település határában fekvő mezőgazdasági területre, ahol a kora hajnali órákban világra hozta 2.75 kg súlyú életképes fiúgyermekét.

Ezt követően azonban az újszülöttet nem látta el, hanem paladarabokkal letakarta a földön hagyott mezítelen gyermeket, majd mintha semmi sem történt volna, hazament. A magára hagyott újszülött az ellátatlanság következtében rövid időn belül életét vesztette. A rokonok látták H. Anitán, hogy szült és megkérdezték tőle, hogy hol van a baba. A nő azt állította, hogy elvitte Gyöngyösre, és betette a kórház előtti inkubátorba. A rokonok felhívták a kórházat, és így derült ki, hogy nem raktak csecsemőt az inkubátorba. A rokonok ezt követően értesítették a rendőröket.

Először hebegett-habogott, de később beismerte a tettét. Elismerte, hogy ő szült és a helyszínt is megmutatta a rendőröknek. Arról nem beszélt, hogy miért ment ki a mezőre, azt állította,  hogy szülés utáni zavart állapotában hagyta ott a csecsemőt

– mondta Konkoly-Thege, hozzátéve, hogy a nő elmondása szerint négynél is több gyermeke született, ám közülük csak három van életben. A nő ezt művi terhességmegszakítással, és spontán vetéléssel magyarázta. Az ügyészség tíz év fegyházat kért a nőre arra az esetre, ha mindent részletesen és váddal egyezően bevall.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik