Belföld

Valótlan munkaszerződésekkel akart tízmilliós bértámogatáshoz jutni egy fűszeres a társaival

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy 64 éves férfival és kilenc társával szemben, akik valótlan okiratokkal akartak 10 millió forintnyi bértámogatáshoz jutni.

A férfi egy szociális szövetkezet vezetője volt, melynek tevékenységi köre fűszer-, aroma-, és gyógynövények termesztésére terjedt ki. A férfi előbb egy logisztikai központ kialakítására kiírt pályázaton nyert, majd foglalkoztatási célú támogatást is igényelt, mely szerint az utófinanszírozott projektben nyolc főt kellett volna huzamosabb ideig foglalkoztatnia, akiknek a munkabérét, illetőleg a szociális hozzájárulási adóját teljes egészében megtérítették volna az állami költségvetésből.

A férfi azonban megállapodott kilenc vádlott társával és egy azóta elhunyt férfival abban, hogy havonta meghatározott összeget fizet nekik azért, hogy a foglalkoztatásukkal kapcsolatos valótlan tartalmú okiratokat – így munkaszerződéseket, munkaidő kimutatásokat, és bérjegyzékeket – töltsenek ki, illetőleg bejelentse őket munkavállalóként, de valójában munkát nem kellett végezniük.

A férfi ezután a több mint 10 millió forintos bértámogatás jogosulatlan megszerzése érdekében előterjesztett kifizetési kérelmekhez felhasználta a munkáltatással összefüggésben kiállított valótlan tartalmú okiratokat, azonban a támogatást több adminisztratív szabálytalanság miatt nem sikerült megszereznie, így az állami költségvetést végül nem érte kár.

Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a férfire, míg kilenc társával szemben – akik csak a hamis magánokiratok készítésében működtek közre – próbára bocsátást indítványozott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik