Belföld

Cseh bankszámlákon mosták tisztára a bűncselekményekből származó pénzeket

Pénzmosás miatt emelt vádat a Nagykátai Járási Ügyészség két férfi és egy nő ellen, akik több bankszámlát nyitottak Csehországban azért, hogy azokra lehessen elutalni a bűncselekmények elkövetéséből származó pénzeket.

A Pest Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a három elkövető még 2016 júliusában Csehországba utazott és ott több pénzintézetben is folyószámlákat nyitott azzal a céllal, hogy azokra – a nyomozás során ismeretlenül maradt – megbízóktól különböző, bűncselekmények elkövetéséből származó összegek utalását fogadja. Emellett egyikük egy magyar pénzintézetnél is nyitott ugyanilyen céllal bankszámlát.

A számlákra azután egy hónap alatt összesen több mint harmincmillió forintnyi összeg érkezett. A beérkezett összegeket az elkövetők megbízóik utasításai szerint más számlákra kívánták továbbutalni. Közreműködésükért pedig anyagi ellenszolgáltatást kaptak. Az utalással megbízott bankokhoz azonban olyan jelzés érkezett a befolyó összegekkel kapcsolatban, miszerint azok bűncselekmény elkövetéséből származnak.

Ezután az elkövetők által indított tranzakciókat már nem teljesítették. A cseh nyomozó hatóság a számlákra érkezett pénzt lefoglalta és rendelkezett a sértettek részére történő visszautalásról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.