Belföld

Az ellenzéki pártok közösen követelik az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának helyreállítását

Párbeszéd Magyarországért
Párbeszéd Magyarországért

Az Orbán-kormány ismét az erőt választotta az igazság helyett: átgondolatlan, az ágazati struktúrát és az egészségügyben dolgozókat hátrányosan érintő, az érintettekkel érdemi egyeztetések nélkül meghozott döntést csak egy reménytelenül alkalmatlan kormányzat képes véghez vinni, ráadásul mindezt egy koronavírus-világjárvány kellős közepén – írják az ellenzéki pártok (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) közös közleményükben.

Az egészségügyben dolgozók 5 százaléka, vagyis körülbelül 5500-an nem írták alá az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint.

Több mint ötezer dolgozó távozik az egészségügyből az új szerződés miatt
Az országos kórház-főigazgató óriási eredménynek nevezte, hogy a dolgozók 95 százaléka aláírta az új szerződést.

Az ellenzéki pártok követelik az Orbán-kormánytól, hogy azonnal állítsa helyre az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát, vagy legalábbis mindenképpen halassza el az új szerződések aláírásának határidejét a COVID19-járvány megszűnése utáni időpontra.

Emellett felszólítják a kormányt, hogy kezdjenek érdemi tárgyalást az egészségügyi dolgozókkal és az érdekvédelmüket ellátó szervezetekkel.

Nem kell ahhoz sem egészségügyi közgazdásznak, sem miniszternek, sem tíz éve regnáló miniszterelnöknek lenni, hogy átlássuk a döntés dilettantizmusát: a frontvonalban vért izzadó, életeket mentő egészségügyi dolgozókat akarja most becsapni a kormány. Ám már nemcsak a végletekig kizsákmányolt munkavállalók által lélegeztetőgépen tartott, teljesítőképessége határán agonizáló magyar egészségügyet provokálja a kormány, hanem az egész magyar társadalmat; az éppen egy világjárványt túlélni, átvészelni próbáló magyar emberek, családok biztonságát

– írják az ellenzéki pártok közleményükben.

Karácsony: Orbán merjen végre gyenge lenni, vonja vissza az egészségügyi törvényt
A főpolgármester szerint a kormánynak mindent meg kell tennie, hogy a napokban felmondott orvosok, ápolók visszatérjenek hivatásukhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik