Belföld koronavírus

Az egészségügyi nyilvántartásban látható lesz, ki milyen védőoltást kapott

Csak az oltási igazolványon nem lesz rajta, mondja a minisztérium.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) látható lesz, hogy ki milyen koronavírus elleni védőoltást kapott – válaszolta az ATV Híradó megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Ahogy arról beszámoltunk, a szombati Magyar Közlönyben jelent meg a koronavírus ellen védettség igazolásáról szóló kormányrendelet módosítása, amelyből az derült ki, hogy az eddigi tervekkel ellentétben az oltási igazolás nem fogja tartalmazni, hogy a tulajdonosát milyen típusú védőoltással oltották be.

A minisztérium válaszából az derül ki, hogy a rendelkezés csak az oltási igazolványra vonatkozik.

Az egészségügyi szolgáltató az oltottság tényét, idejét, a védőoltás típusát továbbra is rögzíti az EESZT-ben, így egy esetleges orvosi beavatkozás előtt a páciens betegdokumentumai között megtalálhatóak lesznek ezek az adatok, valamint az első oltáskor kapott oltási kártyán is szerepel, hogy ki milyen vakcinát kapott,

írta az Emmi.

Márciusban elkészül az EU-s igazolás terve

Eközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren azt írta, hogy még ebben a hónapban bemutatják a koronavírussal összefüggő új digitális immunitásigazolásra, más néven zöld igazolványra vonatkozó jogalkotási javaslatát. A digitális oltási igazolás bevezetésével az Európai Bizottságnak az a célja, hogy fokozatosan lehetővé tegye az európaiak számára, hogy biztonságosan utazhassanak az Európai Unióban, vagy az unió határain kívülre akár munka, akár turizmus céljából – tette hozzá von der Leyen. A bizottsági elnök hangsúlyozta azt is, hogy az igazolással teljes mértékben tiszteletben fogja tartani az adatvédelmet és a magánszférát.

Az oltási könyv szerepét betöltő

új uniós immunitásigazolás a beoltottságot fogja igazolni, teszteredményeket tartalmaz azok esetében, akik még nem kaphattak oltást, illetve információt fog tartalmazni arról, ha valaki már átesett a koronavírus-fertőzésen.

Von der Leyen, aki a múlt héten videokonferencia keretében tartott informális EU-csúcs után jelentette be a javaslatot, az igazolvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy legalább három hónapra van szükség egy közös európai rendszer technikai kifejlesztéséhez. Elmondta, a tagállami vezetők megállapodásra jutottak a legszükségesebb személyes adatok megosztásáról az igazolványok közös elfogadása érdekében. Hozzátette, az Európai Unió és a tagállamok azt szeretnék, ha a vakcinaútlevél nyárra elkészülne, és meg lehetne kezdeni az egészségügyileg biztonságos külföldi utazásokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.