Belföld

Havi 850 ezer forintos megbízást adott menesztett vezérigazgatójának az állami cég

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI
Oláh Zsanett 2018-ban távozott az MNKH Zrt. éléről, majd az állami társaság jogutódja hatmillió forintos megbízást adott a lecserélt vezető cégének.

Miután a kormány 2018-ban belátta, hogy a több milliárd forintos veszteséget termelő Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. működése tarthatatlan, Oláh Zsanett vezérigazgató leváltása, valamint a cég alapos átalakítása mellett döntött. Csakhogy a menesztett igazgató egy évvel később szakértőként megbízást kapott az állami társaságtól – derült ki az MNKH Zrt. jogutódjának szerződéslistájából.

A külügyminisztérium felügyelete alatt, immár HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. néven működő vállalat 2019 októberében kötött hét hónapra szóló szerződést az Oláh Zsanett tulajdonában álló vállalkozással. Az Etyekre bejegyzett, főtevékenységként épületek építésével foglalkozó Földszint1 Kft. nettó hatmillió forintot kapott az állami társaságtól szakértői tevékenység elvégzésére.

Ez azt jelenti, hogy hét hónapos megbízás idején havonta nettó 857 ezer forintos díjért dolgozott a társaság, amelynek egyetlen alkalmazottja sincs, és kizárólagos tulajdonosa Oláh Zsanett. A Földszint1 Kft.-nek a pénzügyi beszámolói szerint az elmúlt években alig volt forgalma, az elmúlt hat évben veszteséges volt.

Kapcsolódó
Vége a magyar kereskedőházaknak: világszerte lehúzzák a rolót
A déli nyitás már korábban becsődölt, most az összes kereskedőháznak annyi, mindössze öt központ marad.

Oláh Zsanett egyébként nem rögtön kapta meg a közpénzes megbízást, miután menesztették az MNKH Zrt. éléről. Az állami cégtől való távozása után – mint az Átlátszó megírta – ügyvezetőnek nevezték ki Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos üzletember közpénzekkel felturbózott izocukorgyárába, a tiszapüspöki Kall Ingredients-csoport élére.

Az Opten cégadatbázis szerint azonban mindössze nyolc hónapot töltött a társaság vezetésével, majd ettől a cégtől is távozott. Ezután kapott megbízást a korábbi – időközben átszervezett – munkahelyétől, majd szintén egy ismert üzletember tulajdonában álló cég vezetésére szerződtették, tavaly május óta ugyanis a Szerémség Ingatlanfejlesztő Kft.-t vezeti, ami Wolf Lászlónak, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesének érdekeltsége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik