Belföld

16 éves fiúról készített pornográf képeket egy 51 éves sümegi férfi

Gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség egy 51 éves férfi ellen, aki anyagi ellenszolgáltatás fejében kiskorú fiúkról készített pornográf felvételeket, valamint 22 éves társa ellen, aki ehhez segítséget nyújtott neki. Két másik fiatal férfinak a felvételek továbbítása, illetve megszerzése miatt kell felelnie, számolt be az MTI.

A Veszprém Megyei Főügyészség szerdai közleménye szerint az 51 éves férfi 2019 decemberében pénzt fizetett egy 16 éves fiúnak Sümegen, hogy pornográf felvételeket készíthessen róla. A kiskorú sértettet – akinek pénzre volt szüksége – a 22 éves rokona ismertette össze a férfival és ajánlotta fel neki a lehetőséget, hogy pénzt szerezhet, ha a fényképek, illetve a videófelvétel készítésébe beleegyezik.

Az unokatestvér egyszer még a lakását is rendelkezésre bocsátotta a felvételek elkészítéséhez, illetve kiskorú rokonának megadta az 51 éves elkövető telefonszámát, hogy a későbbiekben már maga vehesse fel vele a kapcsolatot; ez rövid időn belül meg is történt.

A közlemény szerint a középkorú vádlott már korábban is készített anyagi ellenszolgáltatás fejében kiskorú fiúról hasonló képeket, 2019 nyarán pedig a badacsonyi strandon szeméremsértő módon nyúlt egy 13 éves gyerekhez, amiért a bíróság előtt szintén felelnie kell.

A két másik elkövetővel szemben azért emeltek vádat, mert miután egyikük az 51 éves vádlott mobiltelefonjában a kiskorú fiúkról készült pornográf felvételeket megtalálta, azokat az ismerősének továbbította. A 20 éves fiatal pedig hozzájutva a képekhez, egy találkozásuk alkalmával megfenyegette az azokon szereplő és általa is ismert kiskorút, hogy a felvételeket a fiú barátnőjének és másoknak is meg fogja mutatni, ha nem fizet 20 ezer forintot. A sértett a követelésnek nem tett eleget, mire a vádlott, akit az ügyészség zsarolással is vádol, elment a fiú édesapjához, és a videófelvételt megmutatta neki.

Az ügyészség a vádiratban valamennyi elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Tapolcai Járásbíróságnak azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtását a felvételek elkészítéséhez segítséget nyújtó, illetve a felvételeket ismerősének elküldő két férfival szemben a bíróság próbaidőre függessze fel.  Mind a négy vádlott esetében indítványozta továbbá az ügyészség minden olyan foglalkozás, illetve tevékenység gyakorlásától való végleges eltiltásukat, amelynek során kiskorúakkal kerülnének kapcsolatba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik