Belföld

Tizenkilenc év fegyházat kapott a nagyapját agyonlövő pornószínész

Tizenkilenc év fegyházra súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla annak a pornószínésznek a büntetését, aki 2015 tavaszán megölte a 82 éves nagypapáját, majd két évig dugdosta a holttestét különböző garázsokban, és szeméttárolókban. A táblabíróság aljas indokból elkövetett emberölésben, és folytatólagosan elkövetett jogtalan elsajátítás vétségében mondta ki bűnösnek M. Márkot.

Az idős férfi, M. István egy panellakásban élt évtizedekig. Miután meghalt a felesége teljesen magába fordult, és megszakított a kapcsolatot a családjával. Egyedül az unokájával állt szóba. M. Márk hetente látogatta a nagyapját, és havi 100 ezer forintot kapott tőle, hogy abból fizesse tanulmányait.

M. Márk mindenképp el akarta titkolni a nagypapája előtt a valódi életvitelét: a főiskolai tanulmányai abbahagyását, és a nagyapa által neki vásárolt lakás eladását, továbbá szerette volna megszerezni az idős férfi lakását, autóját, garázsát és persze a nyugdíját is. 2015 tavaszán az idős férfi már nagyon szerette volna megnézni azt a lakást, amit vett az unokájának, de a fiú mindig kitalált valamit, hogy leplezze a dolgokat.

Az ominózus napon a fiatalember a papájánál volt, az idős férfi pedig pont arról mesélt neki, hogy kell megölni kábító fegyverrel a disznókat. Az idős férfi megmutatta az unokájának, hogyan kell használni a fegyvert, majd a kezébe adta. M Márk ekkor a nagyapja háta mögé lépett, majd fejbe lőtte vele. M. Márk a holttestet a lakás garázsában rejtegette, majd annak eladása után 2016 augusztusában átszállította egy kőbányai bérelt garázsba, ahol a testet 2017 júniusában a rendőrség egy kukában találta meg.

Az unoka később megkérte a szintén pornósként dolgozó 82 éves budapesti M. Györgyöt, hogy játssza el – fekvőbeteg – nagyapja szerepét az újbudai lakás eladásánál, csináltassanak előtte M. Györgynek új személyigazolványt nagyapja nevével, adataival. M. György több adásvételi szerződést is aláírt, M. Márk így értékesíteni tudta az újbudai ingatlant, a garázst, egy autót, és hozzáfért nagyapja bankszámlájához is.

A Fővárosi Törvényszék tavaly tavasszal 11 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte az unokát emberölés miatt, emellett több mint 5 millió forintos vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben. A nagypapát eljátszó cinkostársát 3 évre próbára bocsátották.

Az ügyészség a minősítés, és a büntetés jelentős súlyosításáért fellebbezett. Azt szerették volna elérni, hogy a tábla aljas indokból elkövetett emberölésben, és költségvetési csalásban is mondja ki bűnösnek az elkövetőt, míg M. Márk és védője enyhébb minősítésért és felmentésért fellebbezett. A másodfokú bíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal, súlyosított a minősítésen, és 19 év fegyházra ítélte a pornószínészt.

Mivel M. Márk a bűncselekményt még a 2021 január elsejétől hatályba lévő törvénymódosítás előtt  követte el, ezért a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható leghamarabb szabadon feltételesen. A 82 éves cinkostársát próbára bocsátották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik