Belföld

Lábánál fogva húzta, összeverte a kislánya anyját egy férfi a láthatás miatt

Vádat emelt a Mezőkövesdi Járási Ügyészség azzal a helyi férfival szemben, aki tavaly szeptemberben megverte a kislánya édesanyját egy láthatás miatt kialakult konfliktus során. A vádirat szerint a férfi az egyik délelőtt előzetes egyeztetés nélkül vitte el a volt élettársa mezőkövesdi lakásáról a közös, kiskorú gyermeküket.

Amikor a nő észlelte, hogy a kislány nincs otthon, kerékpárral az utcán keresni kezdte, és utolérte a gyalogosan közlekedő gyermeket és férfit, akit azonnal felelősségre vont, hangosan vitatkozni kezdtek és kölcsönösen szidalmazták egymást, mire a férfi olyan erővel belerúgott a nő kerékpárjába, hogy az leesett a bicikliről.

A földön fekvő nő fejét többször, tenyérrel megütötte, majd megfogta a lábánál és húzni kezdte egy füves útszakaszon. A nőnek sikerült kiszabadulnia, és futva menekült, de a férfi végigkergette az utcában, amikor a nő a nyitott kapun keresztül beszaladt egy ház udvarára. A férfi ide is követte, kiabáltak, szidalmazták egymást, majd újból pofon ütötte a nőt, aki neki esett a kapunak. A bántalmazásnak az vetett véget, hogy a ház tulajdonosa a kiabálásra kiment, és elküldte a férfit.

Az asszony nyolc napon belül gyógyuló duzzanatokkal járó fejsérüléseket szenvedett el, és könnyű testi sértés miatt magánindítványt terjesztett elő. Az ügyészség fogházat kért a garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádolt büntetett előéletű férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik