Belföld

A győri Árkádban is lefalazták a Freshland éttermét

Amint beszámoltunk róla, bérletidíj-tartozás miatt kedden lefalaztatta a budapesti Árkádban a Freshland étterem bejáratát a bevásárlóközpont üzemeltetését és bérbeadását végző ECE Budapest Kft. Azóta a franchise-hálózatnak a győri Árkádban lévő étterme is hasonló sorsra jutott. Ádám Ákos, az étteremhálózat egyik társtulajdonosa a 24.hu-nak elmondta: „a bérbeadóval a folyamatban lévő tárgyalások megszakadtak, és az üzletház a felmondási időt sem megvárva, meglehetősen méltánytalan körülmények között záratta be az éttermet.

A bezárt egységekben készpénz, romlandó áru és a dolgozók jelenléti íve is bennmaradt, amihez nem tudunk hozzájutni, így az alkalmazottak kifizetését is megnehezítették.

A járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe jutott étteremlánc képviselője elmondta, hogy nyolc éttermet üzemeltetnek, és a legtöbb plázával sikerült megállapodniuk, vagy jelenleg is tárgyalnak a helyiségek tulajdonosaival. Bár az Árkád vezetőivel hosszú ideje igyekeztek méltányos eljárást kérve megállapodni, ez nem sikerült. „Olyan feltételeket támasztottak, amelyeket képtelenek voltunk teljesíteni, a mi ajánlatunkat pedig nem fogadták el. Azóta sem állnak velünk szóba” – nyilatkozta Ádám Ákos, aki a Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete vendéglátói tagozatának a tagja. „Az egyesületben is a kölcsönös megállapodás hívei vagyunk, abban hiszünk, hogy a nehéz helyzetben lévő bérlők jövőjét egy mindenki számára megnyugtató és a bérlőket nem ellehetetlenítő megoldással lehetne biztosítani” – közölte, hozzátéve, hogy ehhez segítségre van szüksége az ágazatnak.

Az egyesület már korábban összeállított egy javaslatcsomagot, ebben arra kérik a döntéshozókat, hogy a bértámogatások mellett a vészhelyzet idejére a bérleti szerződésekre díjemelési és felmondási moratóriumot biztosítsanak. A vendéglátó tagozat javasolja továbbá a bérleti díj és rezsiköltségek támogatását és egy kedvezményes hitelkonstrukció kialakítását. „Javaslatainkkal, a Magyar Gasztronómiai Társaság minap napvilágot látott nyilatkozatával egybecsengően abban szeretnénk partnerek lenni, hogy elkerüljük a vendéglátó ágazat és a kapcsolódó szereplők egyre közeledő, de talán még visszafordítható csődhelyzetét” – nyilatkozta.

A ECE Kft. csütörtökön azt írta lapunknak, hogy a Freshlandot üzemeltető céggel többször felvették a kapcsolatot, és fizetéskönnyítő megoldásokat kínáltak fel neki, de a vállalkozás az erre vonatkozó megállapodást nem kötötte meg. Miután azonban tetemes kintlévőséget halmozott fel, részben már a pandémia kirobbanása előtt, kénytelenek voltak szerződésszegés okán a kontraktust felmondani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik