Belföld

Elképesztő védekezéssel állt elő a feleségét felkoncoló szentpéterszegi férfi

police.hu
police.hu

Életfogytig tartó fegyházra ítélték azt a nagycsaládos férfit, aki 2018 októberében valósággal felkoncolta a feleségét Szentpéterszegen. A különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolt M. Árpád 30 év múlva bocsátható leghamarabb szabadlábra feltételesen.

A férfi és védője enyhítésért fellebbezett, de a fellebbviteli főügyészség nem látott okot a büntetés enyhítésére, mivel az elkövető személyiségzavara nem éri el a kóros elmeállapot szintjét. Azaz a tette következményének felismerésében és az annak megfelelő magatartás tanúsításában sem volt korlátozott. M. Árpád szinte mindennel bepróbálkozott a büntetőeljárás során, egyszer azt állította, hogy semmire nem emlékszik a felesége megöléséből, aztán pedig azt mondta, hogy elcsattant néha ugyan egy-két pofon, de soha nem akarta megölni a nejét.

Kétfajta védekezéssel állt elő. Egyszer azt állította, hogy olyan magas szintre emelkedett a vércukra, hogy elvesztette az öntudatát. A szakértő azonban megállapította, hogy ebben az esetben cselekvőképtelen lett volna. A vádlott másik védekezése az volt, hogy erős felindulásból cselekedett, de az igazságügyi szakértői és elmeorvosi szakértői vizsgálat ezt is cáfolta.

– mondta Tóth István, a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szóvivője, hozzátéve, a büntetés helybenhagyására tettek indítványt az ügyben.

M. Árpád és a felesége hosszú ideig kiegyensúlyozott kapcsolatban élt egymással, a férfi viselkedése azonban a gyilkosság előtti négy évben jelentősen megváltozott. Betegesen féltékeny lett, és többször megverte a nejét. Korábban felfüggesztett börtönbüntetésre is ítélték a bántalmazások miatt. Olyanokat vágott a neje fejéhez, hogy lefeküdt a testvérével, a három vejével és más férfiakkal is. Ez annyira a rögeszméjévé vált egy idő után, hogy elvitte Budapestre hazugságvizsgálatra is, amely megállapította, hogy nem csalta meg a nő.

Ennek ellenére is tovább fokozódott az indulat a férfiben, és számtalanszor előfordult, hogy megverte vagy bántalmazta a nejét. Az asszony eleinte azt mondta a családtagjainak, hogy elesett vagy beütötte magát, majd egy idő után már beszámolt a gyermekeinek az őt ért bántalmazásokról. A férfi jó négy évvel ezelőtt úgy elverte nyújtófával, hogy felfüggesztett börtönre ítélték.

A házaspár felnőtt korú gyerekei közül többen is Szentpéterszegen laknak, ezért az asszony gyakran átment a közelben lakó legidősebb fiához a bántalmazások után. Ez történt 2018 májusában is, rövid idő elteltével azonban helyszínre érkezett a családfő is, aki egy hosszú tőrkéssel hasba akarta szúrni az anyját védelmező fiát, akinek sikerült a szúrást elkerülnie.

A végzetes októberi napon a nő ebédet főzött a ház teraszán, ezért több kés is volt a kinti asztalon. A férfi ismét kötekedni kezdett, majd egy húsz centiméter pengéjű késsel mellkason szúrta a feleségét, aki a földre esett. A magából kivetkőző férj még további harmincöt alkalommal megszúrta az asszonyt,  aki elvérzett és perceken belül meghalt. M. Árpád ezután magával is megpróbált végezni, de a TEK-esek elfogták.

A férfi ugyan bocsánatot kért tettéért az utolsó szó jogán, de még akkor is azt hangsúlyozta, hogy biztos abban, hogy megcsalta a neje. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a védelmi fellebbezésekkel szemben a törvényszék ítéletének helybehagyását indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik