Belföld

Verekedés tört ki egy kaposvári bírósági tárgyalás után

Garázdaság  és más bűncselekmény miatt nyújtottak be vádiratot két férfi ellen, akik egy évvel ezelőtt összeverekedtek Kaposvár belvárosában. A 34 és 38 éves vádlottak már régebb óta ismerték egymást, vagyoni vitáik miatt azonban haragos viszony volt köztük.

Az idősebb férfi egy polgári ügy miatt érkezett ügyvédjével és annak kísérőjével Kaposvárra, amikor a bíróságról kifelé jövet meglátta haragosát kocsija közelében. Ekkor lefényképezte a vádlott társát, majd a bírósághoz közeli étterembe indult, hogy csatlakozzon a jogi képviselőjéhez és ismerőséhez.

A fiatalabb férfi azonban észrevette a fényképezést, ezért a férfi után indult és hangosan számon kérte rajta a fotó készítését. Az étteremnél a fiatalabb férfi beérte a fényképezőt, eléje került és a telefonját maga elé tartva ő is felvételt akart készíteni a férfiról. Az idősebb férfi azonban ezt nem hagyta, hanem kiütötte a telefont társa kezéből.

Ezt követően az elkövetők vitája elfajult, először kölcsönösen lökdösődni, majd verekedni kezdtek, amely során arcon ütötték egymást, továbbá a földre került idősebb férfit többször is megrúgta a fiatalabb. A balhét többen is látták az étteremből, így az ügyvéd kísérője is, aki megelőzve a további bántalmazást kiment az utcára és szétválasztotta a garázda férfiakat. Az ügyészség pénzbüntetést kért a két haragosra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik