Belföld

Autóval követtek, majd kiraboltak egy nőt a VII. kerületben

Kiraboltak egy nőt Budapesten, a Rózsák terén. Az erzsébetvárosi nyomozók őrizetbe vették a múlt hétfői rablással gyanúsított 34 éves budapesti H. Dánielt, és a 18 éves P. Mártont, a harmadik társukat még keresik.

A kocsival közlekedő gyanúsítottak egy középkorú nőt szemeltek ki maguknak. Miután elég közel kerültek a nőhöz, az autóból H. Dániel kiszállt, odafutott hozzá és lerántotta válláról a táskáját. A nő próbált kapaszkodni a táskájába, de támadója olyan erővel húzta azt, hogy a nőnek egy oszlopba kellett végül megkapaszkodnia, hogy el ne essen.

A rabló a megszerzett táskával ezután visszaszállt az autóba társaihoz, majd elhajtottak. A nyomozók pár napon belül azonosították a három férfit, H. Dánielt január 24-én, míg P. Mártont január 25-én fogták el BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Pásztói Rendőrkapitányság egységei.

police.hu

Az erzsébetvárosi nyomozók azt kérik, hogy aki a fényképen látható Jónás Bélát,  a harmadik támadót felismeri, vagy a tartózkodási helyével kapcsolatban  információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik