Haska Béla három évig volt hajléktalan, két telet egy fűtetlen fáskamrában töltött. Amikor azonban beköszöntött a decemberi hideg, megjelent a Facebookon egy poszt arról, hogy segíteni kéne a CPg egykori énekesén. Aztán alakult e célra egy Facebook-csoport, és ami azután történt, amiatt Béla most is hitetlenkedve rázza a fejét, ahogy mászkálunk a szélben az újszegedi Tisza-parton. Rohadt nagy sár van, foltokban áll a hó, Béla nem engedi el a kutyát. Mudi, okos bogárszemekkel; vigyázni kell vele, mondja Béla, mert tud hamis lenni.
„Volt egy katonai hálózsákom, abban mínusz harminc fokig nem fagysz meg. Az újszegedi állomáson állt egy toi-toi vécé, oda sétáltam föl rendszeresen a kutyával. Feketemunkákból nagyjából fent tudtam tartani magam, nem éheztem túlzottan, és ettem a vitamintablettákat, így hálistennek elkerült a komolyabb betegség.
A szakmunkásképzőben balhém volt, azért kellett abbahagynom. De valami melót mindig csináltam, a börtönből való szabadulás után is. Németországban hét és fél évet dolgoztam, mondjuk ott is összekaptam emberekkel, mert kezdődött ez a vendégmunkásozás, és nagyon baszta a csőrömet. Aki az egykori szovjet tagállamokból meg Szerbiából érkezett, szinte mind bevándorlózott, kurva nagy németnek érezte magát.
Kérdem az egyiktől, hol születtél? Valahol a világ faszán, Oroszországban. És én vagyok a vendégmunkás? Elmész te a picsába.
Amikor hetedik éve dolgoztam Németországban, egyszer csak kaptam egy agyérgörcsöt. Beszélgetünk a kollégákkal, és hirtelen függöny. Ahogy eldőltem, bevertem a fejem az asztalba, keletkezett egy vérömleny, aztán az nyomta az agyamat; pár nap múlva műteni kellett. Amikor hazajöttem, már nem kaptam normális munkát. Elküldenek üzemorvoshoz: stroke? Alkalmatlan. Hiába magyarázod, hogy meg tudod csinálni a melót, ki sem akarnak próbálni. Később megszereztem az állatgondozói OKJ-t. Agostyánban dolgoztam ökofaluban, aztán Amerikába mentem egy kis időre, de mire visszaértem, elvette az ingatlankezelő a lakásomat. Arra jöttem vissza, hogy zárva az ajtó.
Négy gyerekem van, három nagyfiam meg egy nagylányom. Egy anyától, mielőtt megkérdezed, mert mindenki ezt kérdezi a mai világban; 1987 nyarán házasodtunk, 2015-ben szedtek szét minket. A külföldi munka megtette a hatását, a távkapcsolat nem működik. Mindegyik gyereknek szépen rendben van az élete, dolgoznak. Három unokám van.”
Haska Béla II. r. vádlott általános iskolai tanulmányait Szegeden végezte, majd szobafestő és mázoló szakmát tanult. Tanulmányait azonban fél évvel a szakmunkásvizsga előtt félbeszakította. Ezután a Szegedi Szövőgyárban helyezkedett el. Itt dolgozott 1982 októberéig, amikor ő is Budapestre költözött, és a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalatnál vállalt munkát 1982. november 16-tól mint segédmunkás. Munkájával, magatartásával kapcsolatban felmerült problémák miatt szintén „szigorú megrovás” fegyelmi büntetést kapott. Munkaviszonya jelenleg is fennáll. Letartóztatásáig havi keresete 2200 Ft volt. Nőtlen, eltartottja nincs, vagyontalan.
(Részlet a Pesti Központi Kerületi Bíróság 1.B. 21.158/1983/13. sz. ítéletéből)
„Amikor a CPg-s zenésztársaim, Kutyi meg Güzü megtudták, hogy kurva szar helyzetben vagyok, elhatározták, hogy nem hagyják annyiban. Egy vendéglátós ismerős, Csabai Laci is segített, és Lévay Tomi barátommal megcsinálták ezt a gyűjtési kampányt. Így sikerült albérletet kivenni. Nem volt könnyű megfelelőt találni, mert azt mondtam, a kutyám nélkül nem költözök sehova. Így találtam párra is: Anna meglátta a Facebookon a kutyát, és mert ő is nagy kutyás, agarazik, hát rám írt, hogy mit segíthet. Mindkettőnk kutyája igazi hungarikum amúgy, az övé magyar agár, az enyém cifra mudi. Elkezdtünk levelezni, aztán találkozni, most meg már nem vagyok egyedül. Jönnie kell lassan, mert azt mondta, délre itt lesz.
Apám sose vert meg, pedig áldott rossz gyerek voltam. Jobban mondva, eleven, mert rossz gyerek nincs. Volt, hogy új ellenőrzőt kaptam, a régiben nem fértek el a beírások. Úgy éreztem, ha nekem van igazam, akkor azt kell képviselnem. Azt gondoltam, a szabályok azért vannak, hogy megkerüljük, főleg a hülye szabályokat. Amikor otthagytam az iskolát, a kendergyárban dolgoztam, ahol a szüleim. A műszakvezető próbálkozott, hogy bent kell maradnom műszak végéig, akkor is, ha nincs meló; korábban nem engednek ki a portán. Faszom foglalkozik veled, gondoltam, kimásztam a kerítésen, gudbáj.
Tudtuk, hogy miközben a munkásosztályról pofázik a propaganda, csak a fejesek gazdagodnak meg, a melósnak morzsák jutnak. Mindig felbasztam magam az ilyeneken. Anyám szövőnő volt, a munkába rokkant bele, majdnem megsüketült szegény a gépek zúgásától; annak idején nem volt munkavédelem, csak papíron. Apám meg akkor ment tönkre, amikor vége lett a három műszaknak a kendergyárban, egyszerűen nem tudott aludni, csak járt-kelt.
Ott a gyárban volt alkalmam kitapasztalni, hogy a komcsi funkcionáriusok milyen senkik, akik felnyalták magukat, aztán rögtön lekezelők voltak a többi emberrel. De közben loptak, mint a szarka, nagy tételben. Ott készültek az első magyar farmerek, a Trapper meg ilyenek, és az osztályvezetők meg a csoportvezetők rőfszámra hordták ki a gyárból, aztán bizniszeltek vele. A portás a kedvükért becsukta a szemét, jó szorosan. De én az egészet láttam.
Édesanyám kiváló dolgozó volt, a portánál a dicsőségfalon állt a neve éveken át. Egyetlen egyszer próbált annyi anyagot kihozni, hogy nekem meg a bátyámnak egy-egy farmernadrágra elég legyen. Azonnal lebuktatták. És aztán a rendezvényen, ahol osztják az évi jutalmakat, nyilvánosan meg is alázták. Nekem se kellett több, felálltam, odabasztam egyet az asztalra, és mondtam jó hangosan, név szerint meg is mutattam, hogy te meg te, láttam, ahogy loptál, baszd meg, csak te főnök vagy, ezért elnézte a csicska portás. Apám nyomott le a székre, hogy duguljak már el.
Apám a haláláig nem volt hajlandó mesélni arról, hogy mi volt ötvenhatban, pedig Szegeden nagy mozgás volt akkoriban. Annyira nem beszélhettünk erről, hogy ha szóba került a téma, apu kiment a szobából. Meg vagyok győződve, hogy csinált valami komolyat, de nem akarta, hogy tudjuk, ne legyen bajunk belőle. A sok fasz veri a mellét meg szedi a kitüntetéseket, hogy mekkora hősök voltak ötvenhatban. Érdekes, ez a rendszerváltás előtt nem jutott eszükbe. Az igazi hősök olyan kisemberek voltak, mint az apám, akik nem kaptak plecsnit, csöndben voltak, de odaálltak, amikor kellett. Tudom, mert ilyen ember volt. Elég, ha ő az én hősöm, bőven elég.”
A vádlottak egyénileg tanultak zenélni, közülük I. r. Benkő Zoltán 1979-ben Szegeden alapította meg CPg elnevezéssel amatőregyüttesét, melynek kezdettől fogva tagja volt III. r. Nagy Zoltán. 1981. év folyamán az együttessel az általuk követett irányzat miatt különböző problémák voltak, foglalkozott velük 1981 elején A csöves jelenség című cikksorozatban a Dél-Magyarország címmel megjelenő helyi újság is. A városi KISZ-bizottság is folytatott beszélgetést a zenekar tagjaival. Nyilván ennek hatására is a zenekar másik három tagja 1981 folyamán kivált az együttesből, helyükre II. r. Haska Béla és IV. r. fk. Varga Zoltán kerültek. A CPg együttes kezdettől a punkirányzatot követte. Az I. r. vádlott volt a szólógitáros, gyakorlatilag ő vezette az együttest, ő tárgyalt általában a fellépésekről, ő volt a szervező. II. r. vádlott énekesként, III. r. vádlott dobosként, IV. r. fk. vádlott pedig mint basszusgitáros vett részt az együttesben. Az együttes tagjai és különösen az I. r. vádlott anarchistának, nihilistának vallották magukat, ez az életérzés, felfogás jelent meg dalaik szövegének többségében.
„A néptánc meg az igazi magyar népzene nagyon sokat jelentett gyerekkoromban. Először a méhkeréki táncokat tanultuk, aztán a székit, a mezőségit, aztán jött a gyimesi, a moldvai táncrend. A mezőségit szerettem a legjobban, rokizni is lehetett rá. Valamelyik buliban megszólalt egy rock and roll tánczene, mi meg elkezdtük a mezőségi táncot, a népek csak néztek, abban is van forgatás ugyanúgy, és a lépés is pont kiadja, hát raktuk neki rendesen. Ez a punk-dolog bennem csak akkor tudatosult, amikor összekerültem a Güzüékkel. Előtte Piramis-rajongó voltam, aztán jött a Beatrice-korszak, de a Güzü meg Kutyi már festett tarajat hordott, és Sex Pistols ment náluk, meg UK Subs, hát ez nekem nagyon bejött. A szerb punkzene, főleg a Pekinška Patka zenekar volt még nagy hatással ránk, átjártunk Szabadkára a piacra, cserélgettük meg vettük a lemezeket, kazettákat. Fiatalok voltunk, buliztunk, zenéltünk, és csak néztük, hogy ránk száll a rendőrség, követnek mindenhová.
De ebből persze azt is megéreztük, hogy jó, amit csinálunk: nem tetszik ennek a baromarcú hatalomnak, de a hozzánk hasonló fiataloknak tetszik. Minden izgalmas volt, ami tilos. Nem volt ebben hősiesség, nem akartunk mártírok lenni vagy ilyesmi. Ott álltunk a hatalom meg a korosztályunk fiataljai között. A hatalom meg azt akarta, hogy neki akarjunk tetszeni. Hülyék ezek?
Erdős Péter volt a könnyűzenében az atyaúristen, az mondta meg, ki léphet föl és hol, és ki mit énekelhet, szóval beleugatott mindenbe. Így aztán írtunk egy számot, amiben szó szerint elküldtük a kurva anyjába. A Pestre költözés úgy jött, hogy Csongrád megyében nem játszhattunk már egyáltalán, de egy koncerten találkoztunk Nagy Feróval, aki azt mondta, hogy kurva jók vagyunk, menjünk fel.
Hogy anyámék mit szóltak? Hát semmit. Megértették, hogy ez az utam, aggódtak persze, de úgysem tudtak volna visszafogni, tudták, hogy a saját fejem után megyek. Így volt az első közgázas bulink húsvét környékén ’82-ben, a Bizottság meg az ETA előtt. Nagy naivan azt gondoltuk, hogy nyugtunk lesz egy kicsit Pesten, de ahogy bejelentkeztünk az albérletbe, már ment is a drót, hogy hol vagyunk. Az ottani kmb-s rendszeresen jött látogatni; körzeti megbízott, tudod. Mikor lefeküdtünk, kint hagytuk az asztalon a személyit, hogy ne legyen muszáj felkelnünk, ha bejön igazoltatni.”
„Áll egy ifjú élmunkás a réten,
kommunista szombatról jött éppen…
Szobrot, képet, sematista banda,
a munka hőse szerepeljen rajta…”
„Hol minden rossz, mi új,
Hol a pénz csendet szül,
hol az emberek mind némák,
ott mindenki tetű,
R: Botrányt akarunk (négyszer).”
„meghalt a cselszövő,
meghalt az állat,
a diktátor most már
bálvánnyá válhat…”
„Én vagyok az antikrisztus,
Én már tudom, amit nem tudsz,
jöhet az anarchizmus.
Szabad legyek, azt akarom,
ne kormányozzon hülye barom…”
„Szovjet atom is atom,
a totalitást nem bírom,
a rendőrség is zaklat engemet.
USA-atom is atom,
Keleten és Nyugaton
a hatalomért küzdenek.
A hatalom az hatalom
Keleten és Nyugaton,
a hajsza mindenütt egyre megy…”
Az „Áll egy ifjú” című dalt Haska Béla az FMK-ban adott koncerten a következő harmadik versszakkal egészítette ki: „Rohadt, büdös kommunista banda/ Miért nincsenek ezek felakasztva?” E szövegrész miatt az I. r. vádlott figyelmeztette is Haska Bélát, ennek ellenére a számot műsoron tartották, és az 1983. március 5-én a Kozák téri Ifjúsági Házban tartott előadáskor ugyancsak a harmadik versszakkal együtt hangzott el.
„Miért nem gondoltuk, hogy ekkora baj lesz? Egyrészt gyerekek voltunk, akkor töltöttem a tizennyolcat. Meg aztán folyamatosan azt sulykolták, hogy szólásszabadság van. Jó, akkor szabadon szólunk, baszd meg! És tudod, miért tetszettünk annyi embernek? Mert ki mertük mondani, de kibaszott hangosan, amit ők is gondoltak. A szövegek közösen készültek, persze az alapokat a Güzü hozta. Volt nála egy kis notesz, abba írogattuk az ötleteket. Az egyik, ami kiverte a biztosítékot, az Áll egy ifjú szövege volt, abból is főleg az, hogy miért nincsenek felakasztva. Az igazsághoz tartozik, hogy nem én találtam ki; koncert előtt kezdte mondogatni az ismerős társaság. Rájöttem, hogy pont illik a szövegbe, úgyhogy amikor jött a szám, ezt énekeltem. Aztán a Kutyi szólt, hogy baszd meg, nem kellett volna. Később mégis megtartottuk, annyira passzolt.”
Az előadáson az együttes tagjainak előzetes megbeszélése szerint a II. r. vádlott Haska Béla a közel százfős hallgatóság előtt egy élő csirkét tépett szét, illetve darabolt fel késsel, és azt a fiatalok közé dobálta. Ugyancsak a II. r. vádlott volt az, aki a veszprémi egyetem aulájában 1982 novemberében rendezett koncerten mindkét karján és arcán a bőrt pengével felsértette, és így vérezve énekelte a dalokat.
„Hülyeségek is voltak a vádiratban. Sőt, a médiában először az jött le, hogy élő csirkét daráltunk. Aztán ezt a Feróra is ráfogták, biztos, ami biztos. Ezzel akartak megbélyegezni mindenkit, aki nem tetszett nekik. Gyerekkoromban mindenki tartott baromfit, akinek volt udvara, anyám megtanított, hogy kell elvágni a torkát meg kivéreztetni, nem volt nagy ügy, a csirkét mindenki azért tartotta, hogy levágja. Gondoltam, megcsinálom a Kozák téri bulin a színpadon is, brahiból. Először csak somfordált szegény a mikrofonállvány körül, madzagot kötöttünk rá, hogy el ne menjen, a nép meg tombolt, hogy „csirkét akarunk”, és le akarták szedni. Egyre nagyobb lett a balhé, és az Erdős Péter-szám alatt sikerült kitépniük a kezemből, a közönség szedte szét cafatokra.
Annyi vért te még nem láttál, mintha száz csirke lett volna, csupa vér lett minden, a padló, a fal. Mint egy vudu szertartás, olyan volt az egész, valami sötét révületbe estek az emberek, elkezdték ütni egymást is sokan.
Lesokkolt minket az az este. Elmentünk másnap a Kutyival Mátyásföldre, kicsit madárcsicsergést hallgatni, meg hogy visszanyerjük a lelki békénket, de nem igazán sikerült. Figyelj, az a Kozák téri buli az életem legsötétebb pontja. Jobban megviselt, mint a börtön.
Az Erdős Péter-dal volt a másik nagy botrány, eljutott hozzá is, tök szánalmas volt, nyílt levelet írt az újságba, meg üzengetett, hogy találkozzunk. Egyszer be is hívattak, alá akartak íratni egy szerződést, persze átláttunk a szitán, hogy Erdős így akar ellehetetleníteni, fölrakni a saját polcára. Ilyenek voltak a szerződésben, hogy felléphetünk, de ők szervezik, szóval a felügyeletük alatt leszünk. És hogy ennyi meg ennyi hanghordozót kell értékesíteni. Mondtam, hogy a CPg rétegzene; olyan feltételeket akartok velünk aláíratni, amiről tudjátok, hogy nem tudnánk teljesíteni. Aztán Erdős konkrétan a dalszöveg miatt is találkozni akart. Güzü nem ért rá, én elmentem a Kutyival egy délelőtt.
Nem emlékszem pontosan, hogy miket mondott, mert be voltunk baszva. Pontosabban bulin voltunk éjjel a Római-parton, és még nem józanodtunk ki. Úgy volt megbeszélve, hogy egyedül jön, és kikötöttük, hogy nem csinálhat hangfelvételt. Persze két kísérővel érkezett, ballonkabátosokkal.
Megy a rizsa, hogy így meg úgy, és nézem, hogy az egyik smasszer nyúlkál a kabátja alá. Mi a fasz, mondom, odanyúltam és széthúztam a kabátját, hát ott volt alatta a magnó. Na, mondom az Erdősnek, ennyire vagy szavatartó ember. Ami eddig csak dalszöveg volt, most már személyesen is érvényes. Otthagytuk őket a picsába. Utána már nem sokáig voltam szabadlábon. Igaz, volt egy balhém előtte, de az szándékos provokáció volt: felszállt a buszra pár fazon, az egyik belekötött a Kutyiba, kezdték lökdösni meg beszólogatni, mi meg természetesen elmagyaráztuk, hogy ezt nem kéne. Közben az egyiknek kézcsonttörése lett, a másiknak meg az orrcsontja tört el, ezt persze utólag tudtuk meg, mert rohantak látleletet venni, feljelentést tenni. Érted, ők kezdik, aztán mennek sírni a yardra. Később, amikor mentünk volna a Hajógyári-szigetre egy koncertre, és szokás szerint el kellett haladni a rendőrkordon előtt, hát az egyik fazon ott állt a rendőrök közt, rám mutatott; már szedtek is ki a Kutyával együtt.”
A bíróság által megállapított tényállás szerint az előadott számok alapvetően a rendőrök, a kommunisták, a Magyar Népköztársaság vezetői és általában az alkotmányos rend ellen, illetve a „Cselszövő” és a „CC 20” című számok a Szovjetunió, tehát a Magyar Népköztársaság nemzetközi kapcsolata ellen irányulnak.
„Két év, tíz hónapot ültem: tíz hónapot garázdaságért, két évet izgatásért. Izgatás, baszd meg. Az ítélet mondjuk meg is nyugtatott egy kicsit, mert azt mondta az ügyvéd, hogy az izgatás büntetése kettőtől nyolc évig terjedhet, szóval az alját kaptuk. Szar volt bent, persze, de tudod, mi a legszarabb? Nem az a lényeg, hogy milyen népekkel vagy együtt meg ilyesmi, hanem a szabadságvesztés. Elveszted a szabadságodat.
Nézd meg az állatkertben a vadakat, ahogy járnak a ketrecben, faltól falig. Pontosan így voltunk mi is.
Hál’ istennek álmodni nem álmodok róla, de nyomot hagyott bennem, és tudom, hogy a többiekben is. A személyzettel amúgy nem volt gond, ők olyanok, mint a tükör: ahogy viselkedsz, úgy viselkednek veled. A rabtársakkal az elején voltak súrlódások, ugyanis nem akarták elhinni, hogy politikai vagyok. Azt hitték, besúgónak vagyok odarakva, tehát kiközösítettek. Aztán amikor megkaptam a vádiratot, mutattam nekik, onnantól befogadtak. A két év alatt csak páran kóstoltak be, de ők azonnal megkapták a magukét, hogy tudják, hol a határ. Anyámék persze nagyon kiakadtak, amikor bekerültem, de anyu mellettem volt végig, járt hozzám látogatásra, hozta a jó kajákat. Még a rokonságával is összeveszett miattam, csepeli rokonok voltak, egyik-másik igazi komcsi.”
Megérkezik Anna egy karcsú, valószínűtlenül szép agárral, akit elenged a parton, a kutya úgy fut, mintha repülne, az a benyomásom, hogy csak a megszokás kedvéért érinti le olykor a lábait. Béla kutyája egykedvűen nézi.
Jó hatalom? Olyan szerintem nincs. Eleve mi a faszért akar az egyik ember uralkodni a másikon?
A mostaniaknak KISZ-es meg komcsi múltjuk van, de azért előadják, mekkora ellenállók voltak. Valójában azt alkalmazzák, amit a régi rendszerben tanultak. Hallgatom az idősebb generációtól, hogy Kádár alatt milyen jó volt. Tessék, megkaptátok: egypártrendszer van megint. Meg intézményesített lopás. Ültem a sitten olyan fickóval, aki annak idején sofőrként Czinege, az akkori honvédelmi miniszter leányfalui telkére szállította a lopott építőanyagot. Most ugyanez megy nagyban és nyíltan. De egy fideszessel nem tudsz vitatkozni, csak azt fújja, amit a rádióban hallott.
Nem hallgatok már fiatal punk zenekarokat, legfeljebb a régieket, azt is ritkán. Igaz, a Maradékgyárat néha meghallgatom, szegedi banda, aranyosak. A többiekkel sincs bajom, de megcsömörlik egy kicsit az ember. Sose felejtem el, koncert után voltunk, ment egész este a csörömpölés, aztán hazafelé a Zoli berakta Vivalditól a Négy évszakot. Annyira jólesett, kell néha a nyugi. Ha meg egy kis zenei izgalomra vágyom, Annával a Gogol Bordellot szoktuk hallgatni, nagyon jók.”
Béla telefonja megszólal, a futár hívja, hogy csomagja jött, újabb adomány. Helyszínt egyeztetnek, majd Béla kicuppog a sárból azzal, hogy nemsokára jön. Én sem hittem volna meg ő sem, hogy valaha még társra találunk, mondja Anna, Béla nagyon jó ember, és bár most még kicsit rossz bőrben van, lépésről lépésre rendbe jön. Komoly terveik vannak, nagyon hamar megvolt a teljes összhang. Anna most ismerkedik úgy igazán a CPg-vel, ő inkább Nick-Cave-en, Tom Waitsen nőtt fel, a vadabb punkzenék nem vonzották eddig. Állunk, mint az élmunkások, és bámuljuk az agárfuttatást, míg Béla visszatér.
„2000-től megint összejártunk próbálni, írtunk pár új számot, meg toltuk a régieket is, csináltunk koncerteket, fesztiválokon voltunk. Amikor fenn állsz a színpadon, és nagyon érezzük meg hergeljük egymást a közönséggel, az akkora érzés, hogy elmondani nem tudom. Más tudatállapot. Nem is értem az olyan koncerteket, ahol kordon van a zenészek meg az emberek között, és nem látod az arcokat. A koncerten sosem a gitárokat figyelem, nekem a Kutyás a központ, ahogy ő dobol; szimbiózisban vagyok vele. Ha elbizonytalanodom, már fordulok is hátra. A legutóbbi próbán is megesett, hogy nem léptem be időben. Kérdezi a Kutyi, hol tartasz, baszd meg. Hát te hol tartasz, baszd meg. Így ugratjuk egymást.”
Megyünk a töltés alatt, elhaladunk az egykori kendergyár mellett is, South Szeged Business Center, ez van most kiírva.
„A Taki, vagyis Varga Zoli basszusgitáros kint él Amerikában, nyáron szokott hazajönni. Tavaly összejöttünk a Güzünél, előkerültek felvételek, hallgattuk magunkat. Aztán kedvet kaptak a nyuggerek, lenyomtunk két próbát, abból az első nem nagyon sikerült, mert ezer éve nem zenélt senki, a Kutyinak meg volt korábban egy balesete, és sérült a gerince, de a másik már jó volt. Most meg úgy néz ki, hogy alakul megint a brigád, bár a Covid miatt nem tudtunk nagyon próbálni, de ha minden jól megy, idén szeretnénk egy koncertet. Vagy esetleg kettőt. Szegedben gondolkoztunk először, de mindenki azt mondja, legyen Pesten. Nyárig a Taki tudja kint gyakorolni a számokat, mi meg próbálunk itthon.”
Caplatunk a kecó felé, abban az udvarban van, ahol Béla a gyerekkorát töltötte, csak egy másik épületben, szoba-konyhás kis komfortos lakás, kifizetve tavaszig.
„Több, mint egy éve nem láttam a gyerekeimet. Vagy több. Figyelj, ez a rossz állapot nem tette lehetővé. Én sem akartam, hogy úgy lássanak. Meg voltam már keseredve. Tudod, amikor folyamatosan csak az elutasítást kapod, nem kellesz senkinek, szar vagy, ez fölemészti az embert, falak mindenhol, mint a börtönben. Zárulnak az ajtók, munkában, emberi kapcsolatokban, mindenben. Aztán néha üvegből van a fal: azt hiszed, hogy mehetsz tovább, de nem, és koppansz hatalmasat. És egy ponton túl nem próbálkozol. Kerültem az embereket, egyre nagyobb ívben, hagyjon mindenki békén.
Én biztos nem kértem volna segítséget: soha nem lejmoltam senkitől, nem is fogok. Güzüék mondták ki először, hogy nem fogják ezt tétlenül nézni. Megmondom őszintén, ezt a telet már nem bírtam volna ki, szóval akik összefogtak értem, szó szerint az életemet mentették meg. És tudod, az van, hogy kurva jólesik.
A kemény arcú punk szemében megjelenik egy kis könnycsepp, nyilván a tiszai szél hozza ki az emberből.
„Csöndesek a szomszédok, bár van három gyerek, de senki nem zavar senkit. Elektromosan fűtök, de van egy régi sparhelt is, és nézd, itt egy kis zuhanyzófülke, kint a folyosón meg a vécé. Jó kis kecó, szépen ki van festve. Négy éve nem laktam ennyire normális helyen. Az ünnepeket már itt töltöttem, december huszadika környékén költöztem be. Hát elég szép karácsonyi ajándék volt. Aztán kaptam tévét, számítógépet, talán lesz internet is. Van már gáztűzhely, majd hívom hozzá a szerelőt. Annától kaptam elektromos rezsót, azon melegítek vizet meg kávét. Itt állnak dobozokban az adományok, odanézz, milyen szép bakancs, van flamó is rendesen. A győri srácoktól kaptam a mikrót, a szarvasiaktól a tévét, a jászberényiektől a kaját. Egy ismerős ígért bútorokat, szekrényt, a Güzü fogja elhozni, neki van utánfutója. Lehet, hogy a Kutyi tud adni egy dohányzóasztalt.”
Az ablaknál kis fenyő, izzósorral. A mikrón matrica: Punk’s not dead. Később mondja Anna, hogy ha teljesül az álmuk, és lesz közös házuk kerttel, ezt a fenyőt kiültetik oda.
„Korábban már kétszer is azt gondoltam, lépek. Mármint az egészből. Először Németországban, mikor ott feküdtem a kórházi ágyon, turbánnal a fejemen, nem sokkal azután, hogy megtudtam, hogy a házasságomnak nagyjából annyi.
Na, gondoltam, ott az ablak, csak egy ugrás a sugár. Erre megcsörrent a telefonom, hát a lányom volt: kérdezte, hogy apa, mikor jössz haza.
Később, amikor tartottam Magyarország felé, megint rám jött egy olyan érzés, hogy ki kéne szállni. Volt egy Fiat Bravám. Passau előtt bementem valami városba tankolni, eltévedtem. Teljesen becsúsztam magam alá. Fasznak csináljam tovább, gondoltam, ott volt a korlát előttem, jó vastag, nekihajtok padlógázzal, nézzük, mit bír a Brava. Kicsatoltam az övet, rátettem a lábam a gázra, erre megint megszólal a telefon. A fiam keresztanyja hívott fel, hogy mikor érek haza. Jókor hívsz, mondom, most akartam a korlátnak hajtani. Azt mondja, hülye vagy. Eljöttem haza, azóta csak tengődtem. Most meg úgy néz ki, szépen kiegyenesedik minden, remélem a gyerekeim is megismerik a páromat, és ha megint lesz zenekar is, az hab a tortán. Ha majd elmentek, CPg-t fogok hallgatni, újratanulom a számokat.”
