Belföld

Nem bűnös a 14 évvel ezelőtti nagykanizsai gyilkosság vádlottja

Visszavonta a fellebbezést az ügyészség annak a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádolt N. Lászlónak az ügyében, akit a tizennégy ezelőtti nagykanizsai emberöléssel vádoltak. Ez azt jelenti, hogy a férfit jogerősen is felmentették az ellene felhozott vádak alól.

Még 2007 decemberében lett gyilkosság áldozata Nagykanizsán egy 81 éves férfi, de az akkor indult nyomozást eredménytelenség miatt 2010-ben felfüggesztették. A korábban rögzített DNS-mintákat a modernebb eszközökkel is megvizsgálták, majd az italozó életmódot folytató férfit gyanúsították  meg az emberöléssel.

N. László gyakran látogatta az anyját, akinek a szomszédjában élt a későbbi áldozat. A gyilkosság éjjelén azonban annyira berúgott, hogy nem tudta megmondani, és utólag sem lehetett megállapítani, hogy merre járt azon az éjszakán.

A főügyészség vádirata szerint a gyilkosság elkövetője a kamra ablakán keresztül hatolt be az áldozat házába, ahol az ott talált ollóval egy lezárt ajtó lakatját próbálta kinyitni, hogy a bent tárolt pénzhez jusson. A zajra felébredt a ház tulajdonosa, akit az elkövető brutális kegyetlenséggel addig bántalmazott, amíg meg nem halt. A vádlottként szereplő férfi DNS-ét az ollón találták meg.

N. László mindvégig következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését, és a poligráfos vizsgálattal sem lehetett egyértelműen alátámasztani a vádat. Nem voltak közvetlen tanúk, és ujjlenyomatot sem találtak tőle, illetve más genetikai nyom sem támasztotta alá a férfi elleni vádat, a rendőrségi eljárás során az áldozat körömmintái pedig – amiből meg lehetett volna állapítani, kivel dulakodott a halála éjszakáján – eltűntek. 

A Zalaegerszegi Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette a férfit az emberölés vádja alól. Álláspontjuk szerint ugyanis nem lehetett minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a férfi követte el a bűncselekményt. A Zala Megyei Főügyészség azonban fellebbezett. Ennek folytán került az ügy a Pécsi Fellebbviteli Főügyészségre, amely visszavonta a fellebbezést, így az elsőfokú ítélet jogerős lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik