Belföld

Szijjártó szerint nem kell túlértékelni, hogy novemberben nekiment Joe Bidennek

Mi simítódjon el?

– kérdezett vissza Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor az Mfor.hu újságírója arról faggatta, szükség lesz-e valamilyen protokolláris gesztusra, hogy a konfliktus a hamarosan felálló Biden-kormányzattal elsimítódjon. Szijjártó szerint a magyar kormány az aktuális adminisztrációtól függetlenül mindig a lehető legjobb kapcsolatra törekszik az Egyesült Államokkal.

Mint emlékezetes, az amerikai elnökválasztási kampány finisében az Orbán-kormány egyértelműen a hivatalban lévő Donald Trumpot támogatta, Szijjártó pedig külön meg is támadta Joe Bident, miután a demokrata elnökjelölt Magyarországot Lengyelországgal együtt totalitárius rendszerekkel együtt emlegette. A magyar külügy vezetője akkor azt üzente Bidennek:

Jó lenne, ha választ adna arra  kérdésre, hogy milyen módon vetette latba a politikai befolyását a fia, és a fia által vezetett vállalat érdekében, ennek a vállalatnak a nyereségessége érdekében.

Szijjártó a hétfőn megjelent interjúban erről azt mondta:

Ősszel nem az történt, hogy egyszer csak gondoltunk valamit, és nekirontottunk az amerikai elnökválasztás egyik jelöltjének, hanem az, hogy az egyik jelölt Magyarországot egy autoriter államként állította be, ami egyértelmű sértés a magyar emberekre, a magyar nemzetre nézvést. Ezt nyilvánvalóan nem lehetett reakció nélkül hagyni. (…) Én ott nem állítottam, csak annyit mondtam, hogy mielőtt ő közép-európai országokat rágalmaz, és egy közép-európai nemzetet sért meg azzal, hogy diktatúrának állítja be, azelőtt lehet, hogy neki címezve is lennének olyan kérdések a térségünkhöz kötődően, amiket meg kellene válaszolnia.

A külügyminiszter szerint egyfajta gesztus lehet Washington felé, hogy ő és a magyar nagykövet is többször elmondta az elmúlt hetekben, hogy Magyarország számára „fontos a harmonikus együttműködés az Egyesült Államokkal”.

Én ezt az egészet nem értékelném túl. Amerikában volt egy választási kampány, ahol nyilván némi túlfűtött hangulatban rólunk nem egy ezeréves államhoz méltó módon beszéltek, amire reagáltunk. Volt már ilyen, lesz is ilyen, nem csak az amerikaiakkal kapcsolatban.

A kétoldalú kapcsolatok jövőjére nézve kifejtette, szeretné, ha folytatódna a Trump-éra alatt jellemző jó viszony.

Abban reménykedünk, hogy a következő, demokrata adminisztráció alatt nem zuhan vissza oda a két ország politikai kapcsolatrendszere, ahol az előző demokrata adminisztráció alatt volt.

A koronavírus-járvánnyal összefüggő külügyi akciókról és a vakcinákról is kérdezték Szijjártót, aki többször is hangsúlyozta, hogy az ügyletek üzleti részével soha nem foglalkozott.

Arra a kérdésre, hogy azóta is járják-e a világot a lélegeztetőgépeket beszerző portyázók, azt mondta:

A helyzet bizonyos szempontból hasonló, bizonyos szempontból viszont teljesen más, mint volt tavasszal. Abban hasonló, hogy az egész világ olyasmit akar megszerezni, amiből kevés van, és kevés helyen állítják elő. Tavasszal maszkot, lélegeztetőgépet akart venni mindenki, amit akkor leginkább csak Kínából lehetett beszerezni. Az akkori helyzet sajátosság volt, hogy nem voltak világos üzleti feltételek, esetleges volt, hogy honnan és mennyi védőeszközt, gépet lehet éppen beszerezni…. Nem voltak hagyományos piaci körülmények – amit sajnos a mi ellenzékünk nem hajlandó tudomásul venni. Most annyiban változott a helyzet, hogy be lehet azonosítani azt a négy-öt pontot a világban, ahonnan a legfontosabbat, a vakcinát be lehet szerezni.

A portyázók kilétével, és üzleti részesedésükkel kapcsolatban most sem sikerült részleteket kicsikarni a miniszterből:

A dolog üzleti részével soha nem foglalkoztam, mert az nem az én asztalom. Tavasszal egy dolog volt fontos: ha valaki fel tudott kínálni megfelelő mennyiségű és minőségű lélegeztetőgépet, akkor arra azonnal le kellett csapni. Ebben segítségünkre voltak közvetítők, ügynökök, ahogy más országokban is.

Arra a kérdésre, hogy beadatná-e magának a kínai vagy orosz vakcinát, Sziijjártó kitérő választ adott.

Én akkor fogom beoltatni magam, amikor sorra kerülök, de elég hátul vagyok a listán, mert se egészségügyi, se közrendvédelmi, sem szociális dolgozó nem vagyok. Hál istennek krónikus beteg sem, és a korom okán sem kell előre sorolni engem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik