Belföld

Eltört a nyaka a betépve karambolozó férfinek, alig épült fel, máris drogosan vezetett

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 38 éves férfival szemben, aki néhány hónapon belül kétszeri is kábítószer hatása alatt vezette az édesapja kocsiját, és az egyik alkalommal balesetet is okozott vele.

A férfi tavaly októberben, az esti órákban, Győrben vezette édesapja autóját, úgy hogy korábban kábítószert fogyasztott. Emiatt rosszul választotta meg a sebességét és egy kanyarban kicsúszott, és nekiütközött a vele szemben közlekedőnek. A vétlen járműben utazók könnyű sérüléseket szenvedtek, míg a vétkes sofőr a koponya- és az arccsontok valamint a nyak törését szenvedte el. Ezen felül mind a két kocsiban 1 millió forintos kár keletkezett.

A férfi vérében amfetamint és metamfetamint mutatott ki a vizsgálat. A férfi idén márciusban ismét az apja kocsijával közlekedett, mikor a rendőrök igazoltatták, és gyorstesztet alkalmaztak vele szemben. Mivel a gyorsteszt pozitív lett, vérvételre állították elő, és a vérében ismét amfetamint és metamfetamint mutatott ki a vizsgálat. A férfit már korábban is elítélte a bíróság bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt.

Az ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat a férfival szemben, aki három évet kaphat a halmazati büntetések miatt. A kábítószer birtoklása miatt külön eljárást folytatnak a hatóságok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik