Belföld

Elítélték a rendőrök kivégzésével fenyegetőző szabolcsi férfit

Két év börtönre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban azt a 40 éves hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt szabolcsi férfit, aki megöléssel fenyegette a rendőröket, miután lecsukták a nejét. A férfi büntetésének végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztették.

A rendőrség két héttel ezelőtt tartott kutatást a család ingatlanában, amikor az éppen hazaérkező családapa számon kérte a rendőröket, hogy milyen jogon tartózkodnak ott, illetve kifogásolta az egyik rendőr jelenlétét, aki több nyomozást is folytatott már vele szemben.

A család meg akarta akadályozni, hogy a kutatást a házban is folytassák, s a nagymama rátámadt a rendőrökre. A 36 éves többszörösen büntetett nő meglökte az egyik rendőrt, majd ököllel meg is ütötte, míg egy másik hivatalos személyt arcon köpött.

A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki az elkövetőt, majd kezdeményezte a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. A gyanúsított férje ellen azért indult eljárás, mert pár nappal később szintén rátámadt a rendőrökre. A család lakóhelyén azért jelent meg később a négy rendőr, hogy a nő ellen folyamatban lévő büntetőügyben a hozzátartozói részére tanúidézéseket kézbesítsenek.

A 40 éves, többszörösen büntetett férfi az ingatlan udvarán már a rendőri intézkedés kezdetekor indulatosan kiabálni kezdett és kérdőre vonta a rendőröket a felesége ellen indult büntetőeljárás miatt. Ordítva közölte, hogy fegyvert fog szerezni, és a felesége ellen eljáró rendőrt le fogja lőni, késsel össze fogja szurkálni akkor is, ha emiatt 15-20 évre börtönbe kerül.

A férfit felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság. Az eljáró ügyész az ítélet ellen súlyosításért fellebbezést jelentett be végrehajtandó börtönbüntetés, valamint mellékbüntetésül közügyektől eltiltás kiszabása céljából. A férfi  és védője három munkanapot tartottak fenn a jogorvoslati nyilatkozata megtételére. Az elítélt férfi nejét csütörtökön állítják bíróság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik