Belföld

Hollik: A liberális gender-szemlélet erőszakos terjedése egész Európában jelen van, és veszélyezteti gyermekeink testi-lelki fejlődését

Ivándi-Szabó Balázs
Ivándi-Szabó Balázs

Megszavazták a választási törvény és az alaptörvény módosítását is, ennek elfogadásával pedig bekerült az Alaptörvénybe, hogy: „az anya nő, az apa férfi”. Hollik István a Fidesz kommunikációs igazgatója sajtótájékoztatón értékelte a kilencedik alaptörvény-módosítást. Elmondta: „ahogy arra a számítani lehetett, a baloldal nem szavazta meg egyik törvényjavaslatot sem. Ezzel egyértelművé tették, hogy eszük ágában sincs megvédeni az európai keresztény kultúrát, gyermekeink jogait és a hagyományos családi értékeket.”

Hollik aztán még jobban belelendült:

A baloldal számára Soros György és a migránsok nagyobb érték, mint a haza, a családok.

Majd arról beszélt, hogy a „gyermekek változtatható és zavaros fogalmak” a baloldal számára. Aztán rátért arra, hogy „egyértelmű, mi Soros György megrendelése: bevándorlóországot akarnak csinálni Magyarországból és bevándorlókontinenst Európából.” Innen jutott el Hollik odáig, hogy: „ehhez a tervhez pedig szükség van arra, hogy a nyílt társadalom vélt értékeit beépítsék a magyar jogrendszerbe” – ennek szabtak most gátat szerinte.

Hollik sajtótájékoztatóján még arról is beszélt, hogy aggodalommal látják, hogy

a liberális gender-szemlélet erőszakos terjedése egész Európában jelen van, és veszélyezteti gyermekeink testi-lelki fejlődését.

Szájer József brüsszeli „házibulijára” utaló újságírói kérdésre a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta:

Ez egy cseppet sem tántorít el bennünket attól, hogy az európai keresztény kultúra ma támadás alatt áll, és azt meg kell védeni. A kettőnek semmi köze nincs egymáshoz

– szögezte le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik