Belföld

Pofon vágta és leköpte a testnevelő tanárt – két nap alatt elítélték

A Hatvani Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetésétől számított két napon belül – gyorsított eljárásban – bíróság elé állította azt a 32 éves csányi férfit, aki fia testnevelő tanárát magából kikelve arcon ütötte, majd le is köpte – derül ki a vádhatóság közleményéből. A gyermek 2020. december 8-án egy iskolai játék során egy társával együtt a szabályok be nem tartása miatt a kiállítás sorsára jutott. A fiú – az őt ért sérelem miatt – az apjának még aznap azt állította, hogy a pedagógus pofon vágta. A történteket a felnőttek azonnal megbeszélték, mely úgy tűnt, hogy eredményre is vezetett.

A fiatal azonban továbbra is ragaszkodott az általa kitalált valótlan történethez, így másnap az apa újra megjelent az iskolánál, hogy számon kérje a testnevelőt az előző napi eseményekkel kapcsolatban. Ekkor már az iskola igazgatója nyugtatta meg az apát, hogy kivizsgálja az esetet, melyre azonnal sor is került. Ennek eredményeképpen megállapították, hogy a fiú nem mondott igazat a szülőnek a bántalmazással kapcsolatban. Az apát ez sem nyugtatta meg, így az intézményvezető a probléma végeleges lezárása érdekében egy tanteremben leültette a feleket, mely során a vádlott fia elismerte korábbi állításai valótlanságát.

Az addig is ideges férfi fia kijelentésével már nem törődve egyre ingerültebb lett, majd magából kikelve ordítani kezdett a testnevelő tanárral, akit ezt követően pofon vágott. A történéseknek az igazgató közbelépése vetett véget, azonban a dühöngő apa a teremből kifelé menet még egy alkalommal le is köpte a sértettet, majd távozott az oktatási intézményből.

A Hatvani Járási Ügyészség a büntetett előéletű gyanúsítottat – a társadalomra különösen veszélyes, az utóbbi időben elszaporodott cselekménye miatt – őrizetbe vétele mellett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt állította bíróság elé. A Hatvani Járásbíróság a férfit 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, a próbaidő tartamára pedig elrendelte a pártfogó felügyeletét.

Az  ügyészségi közlemény szerint az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.