Belföld

Eszméletlenre verte ismerősét, mert kifogásolta, hogy kutyával jött a sörözőbe

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki februárban úgy megverte az ismerősét a kiskunhalasi kocsmában, hogy az életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.

A férfi és az ismerőse is bejáratos volt a kiskunhalasi kocsmába, így ismerték egymást. Korábban előfordult már, hogy összeszólalkoztak, de verekedés nem történt.

A férfi február végén kutyasétáltatás közben ismét betért a kocsmába, ahol az alkalmi ismerőse más vendégekkel együtt már ott volt. Egy idő után a vádlott és a kutya gazdája vitatkozni kezdtek. A konfliktus oka az volt, hogy a férfi kifogásolta, hogy az ismerőse behozta a kutyáját a kocsmába és ott fegyelmezte.

A vita közben dulakodtak, kölcsönösen lökdösték egymást, majd a férfi ököllel úgy megütötte a másik férfit, hogy elesett. Miután feltápászkodott, a férfi ököllel leütötte a kutyást, aki úgy beverte a fejét a kocsma kövezetébe, hogy elvesztette az eszméletét.

Ezután érkezett a tettes élettársa, aki azonnal hívta a mentőket, akik kórházba szállították az eszméletlen férfit. A megvert férfi életveszélyes fejsérüléseket szenvedett. A főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a támadóval szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik