Belföld

10 évet kaphat a Kósa Lajost is átverő csengeri „örökösnő”

Húsz embernek csaknem 780 milliós kárt okozott azzal, hogy állítólagos külföldi öröksége megszerzéséhez kölcsönöket kért. Ügyében több ezer oldalnyi nyomozati irat gyűlt össze.

A vádirat lényege szerint a csalásokat a csengeri örökösnőként ismertté vált asszony 2009-ben kezdte. Szerény anyagi körülményei miatt elhatározta, pénzt fog szerezni – írta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség. A nő elhitette a környezetében élőkkel, hogy külföldön élő édesapja után mesés vagyont (1300 milliárd forintot) örökölt, de költséges a megszerzése.

Pénzt kért a sértettektől, akiknek anyagi viszonzást ígért. A vádlottnak nem lett volna lehetősége a kölcsönöket visszafizetni, édesapja csak évekkel később, 2014-ben halt meg Magyarországon. Utána nem maradt vagyon, a nő mégis elhitette, hogy nagy értékű részvénycsomagok, üzleti és egyéb vagyoni részesedések, valuta és forintbetétek, értékpapírok, nagy értékű ingatlanok örököse.

Azt mondta, öröksége megszerzéséhez külföldi ügyvédek, a vagyon kezeléséhez tanácsadók kellenek. Megtévesztése része volt, hogy magyar ügyvédi és közjegyzői okiratokat készíttetett a nem létező külföldi hagyatékkal kapcsolatban, amelyben titoktartást vállaltak a sértettek. Az asszony akkor vált ismertté, amikor kiderült, hogy a fideszes Kósa Lajost is a mesés hagyatékkal hitegette.

A megyei főügyészség szerint a vádlott több sértettnek hozzáférést biztosított saját elektronikus levelezéséhez, amelyben a hagyatékkal kapcsolatos fiktív levelek voltak. Ezeket ő maga készítette.

Az egyes sértetteknek okozott kár 1 400 000 forinttól 387 millióig terjedt, amiből kevesebb mint 4 millió forintnyi kár térült meg.

A vádlottat a svájci hatóság adta ki Magyarországnak, kilenc hónap letartóztatás után bűnügyi felügyelet alá került, de még ekkor is elkövetett újabb csalást, ugyanis több mint 11 millió forintot csalt ki egy sértettől a nem létező hagyaték ürügyén, ezért az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte ismételten a letartóztatását.

A jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottat a Mátészalkai Járási Ügyészség 20 rendbeli csalással vádolja. Amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség szerint 10 év börtönt és 10 év közügyektől eltiltást kellene vele szemben kiszabni. Az eljárás a Mátészalkai Járásbíróságon folytatódik.

Kiemelt kép: ügyészség.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik