Belföld

A Dunaferr dolgozói szerint törvényességi gondok vannak, három minisztertől kértek segítséget

Aggódva figyeljük a Dunaferr Társaságcsoportnál zajló eseményeket. Saját bőrünkön érezzük, hogy a termeléssel, a törvényes működéssel valami nincs rendben

— kezdi levelét a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági szervezet. A levelet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, Palkovics Lászlóhoz, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjéhez, illetve Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez juttatták el.

Mint írják: a Dunaferr az elmúlt tíz évben gyakorlatilag folyamatosan veszteséges. A munkavállalók munkahelyük megtartása érdekében évek óta folyamatosan mondanak le egyes juttatásaikról azzal a feltétellel, hogy azokat egy későbbi időpontban a szakszervezetek és a menedzsment által kötött megállapodás alapján megkapják

Szerintük mind a munkavállalókat, mind a szakszervezeteket megdöbbentette az a tény, hogy a menedzsment 2020. augusztus 14-én felmondta a Dunaferr-nél több évtizede érvényben lévő kollektív szerződéseket.

Az ISD Dunaferr Zrt. Igazgatósága 2020. szeptember 30-ára közgyűlést hívott össze, amelynek napirendi pontjai a következők voltak:

  • az igazgatósági tagok megválasztása,
  • a felügyelő bizottsági tagok megválasztása,
  • a cégvezető kinevezése.

A levél szerint a közgyűlésen a többségi részvény tulajdonosi képviselő nem jelent meg, ezért az határozatképtelen volt. Az eredeti meghívó szerint a közgyűlést változatlan napirendi pontokkal 2020. október 20-ára ismét összehívták. A megismételt közgyűlés — a többségi részvény tulajdonosi képviselő távolmaradása miatt — ismét határozatképtelen volt.

Véleményünk szerint a magyar törvényeknek az ISD Dunaferr Zrt. működése jelenleg nem felel meg, mivel sem Igazgatósága, sem Felügyelő Bizottsága, sem cégvezetője nincs

— áll a levélben, amelyben hozzáteszik: a Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződés sorozatos megsértésével a bér-, a béren felüli juttatások nem határidőre történő kifizetésével a munkavállalókat folyamatosan nehéz helyzetbe hozza a menedzsment. Nehezményezik, hogy már második hónapja nem fizetik ki a béreket időben.

Kérjük Önöket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a Dunaferr, valamint az ahhoz kapcsolódó vállalkozások, az azokban érdekelt dunaújvárosiak, a térség lakói ne tapasztalják meg azt, amit a korábbi években Ózdon, vagy Diósgyőrben élők

— fogalmaznak.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, októberben a Dunaferr szakszervezete az orosz nagykövetség előtt tüntetett. Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató-helytettes szeptemberben levélben tájékoztatta az ISD Dunaferr Zrt. dolgozóit, hogy az alacsony termelési szint miatt kritikus lett a pénzügyi helyzetük. Dunaújváros és a térség legnagyobb foglalkoztatója ezért döntött úgy, hogy a dolgozók bérét és juttatásait nem egyben fizetik ki. A Népszava korábbi cikke szerint azt, hogy a Dunaferrnek ki a gazdája – a zártkörű működés és a bonyolult tulajdonosi háló miatt – nehéz megtudni. A jelek alapján orosz szakmai tulajdonosai vannak a vasműnek, és az orosz állam is részvényes a cégben.

Az orosz nagykövetség előtt tüntet a Dunaferr szakszervezete
A Dunaferr több ezer dolgozója határidőre a fizetésének csak egy részét kapta meg.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik