Belföld

„Szeretsz-e már?” – kérdezte feleszmélő feleségétől, miután baltával fejbe vágta a kisgyerekei előtt

Négy és fél év börtönre, és öt év közügyektől eltiltásra ítélte az Egri Törvényszék azt a 60 éves férfit, aki baltával sújtott le az alvó feleségére a kisgyerekei előtt.

A férfi a nejével, három kiskorú gyermekével és az unokájával élt egy hevesi községben. A házasfelek kapcsolata megromlott, és 2017 év elején abban állapodtak meg, hogy már válásuk előtt a házon belül szétköltöznek.

Azon az éjszakán, amelyet a férfi utoljára tölthetett volna együtt a családjával, feszült idegállapota miatt  kialakult erős felindulásában baltát ragadott, és az eszköz fokával minden közvetlen előzmény nélkül fejbe vágta az ágyban alvó feleségét.

Ezután egy kést szegezett a feleszmélő nő hasához, és azt kérdezte tőle: –„Szeretsz-e már?” Az asszonynak azonban sikerült a kést a pengéjénél megragadva elvennie tőle, mire férfi felhagyott a támadással. Az asszony több hónapos gyógytartammal járó nyílt homlokcsonttörést szenvedett. A sérülés a fertőzés veszélye miatt közvetett életveszélyt eredményezett. A borzalmas cselekményre felébredtek a velük egy szobában alvó gyermekek is, akik sírva fakadtak a szüleik közötti erőszak miatt.

A törvényszék megállapította, hogy a férfi az 5 és 10 év közötti kiskorú hozzátartozóinak jelenlétében elkövetett kirívóan durva, erőszakos cselekményével súlyosan megszegte szülői kötelezettségét is. Magatartásával a gyerekek erkölcsi és érzelmi fejlődését egyaránt veszélyeztette. Az ítélet indokolása szerint a támadás során olyan magas fokú – de nem kóros – indulat hatalmasodott el rajta, amely miatt tudata elhomályosult, és a megfontolás szokásos mértékének megtartása számára aktuálisan lehetetlenné vált.

Bűncselekményeit azonban nem kóros elmeállapotban követte el.  Erős felindultságának állapotában mindvégig tudatában volt annak, hogy a szobában pihenő kiskorú gyerekei szemtanúi a támadásnak. A gyermekek súlyos lelki sérülésével azonban nem törődött.

A férfi végig tagadta a késes támadást. Védekezése szerint beszűkült tudatállapota miatt nem észlelte a kiskorúak jelenlétét. Fellebbezésében a tényállás megváltoztatását, és a gyermekek érdekét sértő bűncselekmény vádja alóli felmentését  indítványozta. A vádhatóság képviselője az ítéletet tudomásul vette.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az erőszak semmilyen családon belüli konfliktus megoldásának törvényes eszköze nem lehet. Különösen elfogadhatatlan magatartás a házastársnak saját gyermekei szeme láttára történő bántalmazása. Álláspontjuk szerint a szülőnek alapvető kötelessége, hogy kiskorú gyermekeit megóvja minden olyan lelki megrázkódtatástól, amely pszichés károsodás veszélyével jár. A fellebbviteli főügyészség megítélése szerint az alvó házastárs elleni alattomos erőszakot megvalósító férfi esetében nincs törvényes indoka a büntetés enyhítésének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik