Belföld koronavírus

A magyar települések 88 százalékán igazoltan megjelent a Covid-19

Kutyát csak egyedül lehet sétáltatni - hangzott el az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Kiss Róbert alezredes az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a jelenlegi járványügyi korlátozások december 11-ig vannak érvényben, a kedden megjelent kormányrendelet a veszélyhelyzetet hosszabbította meg február 8-ig.

Hozzátette, hogy az elmúlt 24 órában 432 személlyel szemben intézkedtek a kötelező maszkviselés elmulasztása miatt, ebből több mint 300 közterületen történt, a többi tömegközlekedési eszközön vagy üzletben. Kiss Róbert megjegyezte, hogy az előző naphoz képest többet kellett intézkedni.

Az alezredes elmondta, hogy Fejér megyében egy edzőtermet már másodszor ellenőriztek a rendőrök és most 30 napra be is záratták, miután újra nyitva találták és a jelen lévő 14 emberből csak ketten tudták igazolni azt, hogy versenyszerűen sportolnak. A Somogy megyei Berzencén egy panziót zárattak be 60 napra, mert nem tartották be a járványügyi előírásokat.

A magyar települések 88 százalékán találtak már igazolt koronavírusos fertőzöttet,

mondta el Müller Cecília országos tiszti főorvos a sajtótájékoztatón, ezért most már bárki lehet fertőzött és fertőző. A 46. hét adatai szerint annak ellenére, hogy az összes fertőzötti létszám jelentős része Győr-Moson-Sopron és Vas megyében található, Heves megyében is nagyon megugrott a fertőzöttek száma az előző héthez képest. A legtöbb fertőzött személyt az országban november 16-án diagnosztizálták.

Újságírói kérdések-válaszok:

  • Az önkéntes munkát végzők, például szociális munkások is dolgozhatnak este 8 után, de rendelkezniük kell a megfelelő igazolással.
  • Az önfoglalkoztató vállalkozóknak maguknak kell igazolniuk, hogy munkavégzés miatt kérik a kijárási tilalom alóli felmentést.
  • Hat szűrőbusszal vesz részt a Nemzeti Népegészségügyi Központ a mintavételezésben. Ezek segítségével sokkal gyorsabban lehet most lebonyolítani a mintavételt. Az elmúlt napok eredményei azt mutatják, hogy a háziorvos által küldött személyek esetében 30 százalékos a pozitivitás.
  • Kutyát csak egy személy sétáltathat, család, házaspárok közösen nem.

Kiemelt kép: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Ajánlott videó

Olvasói sztorik