Belföld koronavírus

Koronavírus: 5203 új fertőzött, 91-en elhunytak

Hétfőn hiba csúszott az adatszolgáltatásba, amit Müller Cecília is elismert: több fertőzöttet jelentettek, mint tesztet. A hivatalos honlapon arról írtak, hogy még hétfőn javítják a tesztek számát, azonban ez nem történt meg. Ennek van néhány tanulsága, amit érdemes leszögezni a napi statisztika előtt.

Először is nem tudjuk, hogy a naponta közölt mintavételek száma mit jelent. Ha csak a levett mintákat közlik, akkor lehetséges, hogy egy nap több fertőzöttről számolnak be, mint tesztről, mert az eredmények több nap alatt futnak be, ebben az esetben nem lehet pozitivitási arányt számolni. Ha a kielemzett mintákat közlik, akkor nem lehet több fertőzött, mint teszt, és világos ezáltal, hogy a napi fertőzöttek száma egy több napos adat.

Azonban mivel nem javították a mintavételek számát hétfő óta, ezért ez a dilemma – amit többszöri kérdésünkre sem oldott fel az operatív törzs –, lassan olyannyira értelmét is veszti, mint az aktív fertőzöttek számának közlése. Tegnaphoz képest 27292 mintavétellel mutat többet a mutató, de hogy ez mit jelent, az az operatív törzs magyarázata nélkül egyáltalán nem világos.

Lassan már csak üres rituálé a napi koronavírus-statisztika
A tesztelés nem bírja tartani a lépést a járvánnyal, a kormány is egyre inkább a sötétben tapogatózik. Több ezer fertőzöttről nem tudni, mi van velük pontosan.

Keddre 5203 újabb magyarnál mutatták ki a koronavírust, ezzel 152 659 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az aktív fertőzöttek száma 115 193 fő, de mivel ameddig lehetett pozitivitási arányt számolni, addig az 20 százalék felett volt az elmúlt hetekben, így ennél biztosan jóval több fertőzött van Magyarországon.

Elhunyt 91 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3281 főre emelkedett, 34 185-en pedig már meggyógyultak.

7477 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 576-an vannak lélegeztetőgépen. Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt 241 emberrel többet ápolnak kórházban, lélegeztetőn pedig hattal kevesebben vannak. Ez utóbbi sem valós csökkenés, mert az elhunytak közül is sokan voltak lélegeztetve korábban.

Az aktív fertőzöttek 23%-a, az elhunytak 26%-a, a gyógyultak 26%-a budapesti. A megyei adatközlés teljesen összeomlott az elmúlt héten. Hajdú-Bihar megyében szerdán még az az addigi trendbe beleillő 351 új fertőzöttet jelentettek, csütörtökön már csak 25-öt, pénteken 1-et, szombaton és vasárnap összesen 52-t. Szabolcsban a szerdai 161-ről csütörtökre 9-re ment le az új fertőzöttek száma, pénteken pedig nem is találtak új fertőzöttet. Borsodban a szerdai 165 új fertőzött péntekre 15-re, szombatra 31-re csökkent. Ezért megyei adatokat nem is próbálunk ábrázolni, mert félrevezető lehet.

Kiemelt kép: MTI/kormany.hu/Árvai Károly

Ajánlott videó

Olvasói sztorik