Belföld koronavírus

Már azt sem közlik, hány óvodát és általános iskolát zárnak be

Pénteken megírtuk, hogy hetvenöt óvodát zárták be egy nap alatt a koronavírus miatt. Ezt onnan tudtuk, hogy a koronavirus.gov.hu-n minden nap közölték az erre vonatkozó adatot, a cikkünk másnapján azonban megszüntették ezt a gyakorlatot.

A közleményben továbbra is szerepel, hogy „a bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg”, azonban a bezárt intézményekről közölt számokat már kihagyták.

Péntekig bezárólag az operatív törzs 208 óvodában és 37 általános iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 217 általános iskolai osztályban és 22 általános iskolában digitális tanrendet. Szerdán és csütörtökön még csak 133 óvodában és 24 általános iskolában volt rendkívüli szünet a koronavírus-járvány miatt, kedden pedig 109 óvoda tartott zárva, vagyis három nap alatt 99 óvoda zárt be, egy nap alatt pedig 75 a járványügyi intézkedések miatt.

A látványos növekedésre magyarázatot nem adtak, a továbbiakban pedig úgy tűnik, ez már nem is lesz mindig publikus adat.

Szerdától a középiskolákban (a nyolcadik osztály fölött) átálltak digitális oktatásra, az általános iskolákban azonban folytatódik a személyes oktatás, csak az operatív törzs rendelhet el egyedileg rendkívüli szünetet, vagy dönthet a digitális oktatás bevezetéséről. Az óvodák, valamint a bölcsődék szintén tovább működhetnek, ezekben az intézményekben is az operatív törzs dönthet a szünet elrendeléséről.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik