Belföld

Taktikát változtattak újpesti luxusautó-kereskedő megölésével vádolt férfiak

Az előkészületi üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak a három férfinak a büntetőpere, akiket azzal vádolnak, hogy tavaly május elején Szentendrére csaltak, majd megöltek egy 47 éves újpesti luxusautó-kereskedőt.

Az ügyész életfogytiglant kért a főbűnösre előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt, míg cinkostársaira határozott időtartamú büntetést indítványozott. Mivel a korábbiakkal ellentétben most már egyikük sem vallotta bűnösnek magát, és nem mondtak le a tárgyaláshoz való jogukról sem, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet.

A három elkövető egymás barátja, ketten budapestiek, egyikük pedig szentendrei. A megölt vállalkozó pedig jól ismerte őket. A gyilkosság hátterében adósság áll: a három gyanúsított ugyanis tízmillió forinttal tartozott a vállalkozónak.

Az autókereskedő többször is próbálta visszaszerezni pénzét, a kölcsönt kérő férfi azonban hitegette, majd elhatározta, hogy a két társával együtt megöli a kereskedőt, hogy így szabaduljon meg az adósságtól. A gyilkosság megtervezését és végrehajtását az elsőrendű vádlott vállalta. Beszereztek egy drótkötelet és Szentendre külterületén előre megásták a sírt.

Az első- és a másodrendű vádlott tavaly május 6-án kocsival Újpestről Szentendrére vitte a vállalkozót, azzal, hogy ott visszakapja a pénzét, de útközben az elsőrendű vádlott hátulról egy drótkötéllel megfojtotta a férfit. Eközben a harmadik társuk Szentendrén a kiásott gödörnél várakozott, s amikor két társa odaért, elvették az áldozat készpénzét, óráját, nyakláncát, majd elásták.

Az elkövetők folyamatos ellentmondásba keveredtek az elfogásuk után, de később ketten bűnösnek vallották magukat újpesti luxusautó-kereskedő megölésében. A mostani bírósági előkészületi ülésen viszont már mind a hárman tagadták a bűnösségüket.  A következő tárgyalás február 17-én lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik