Egy év börtönre, és két év vezetéstől eltiltásra ítélte a bíróság azt a gyorshajtót, aki tavaly augusztus közepén lesodródott az útról és egy fának csapódott, melynek következtében a 19 éves fia és annak 18 éves barátnője kizuhant a járműből és meghalt.
A férfi Salgótarján irányából Vizslás-Újlak felé közlekedett autójával, melynek hátsó ülésén fia és annak barátnője utazott, akik a biztonsági övüket nem kapcsolták be.
A sofőr 119-125 km/h sebességgel haladt be egy jobbra ívelő útkanyarulatba, ami miatt a jármű menetstabilitása megbomlott, a hátsó abroncsok elvesztették tapadásukat, így az autó áttért a külső sávba, a füves útpadkán keresztül a vízelvezető árokba csapódott, végül pedig a hátsó részével 65-71 km/h sebességgel a sűrű fás-bokros növényzetnek ütközött.
Az ütközés következtében az utasok kizuhantak a gépjárműből, és olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy egyikük a helyszínen, míg másikuk a kórházba szállítását követően meghalt. A vétkes sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.
A bíróság osztotta a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádiratában foglaltakat, egy év fogházra ítélte a bűnösségét megbánó férfit halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. A bíróság két évre eltiltotta a férfit a vezetéstől, és kötelezte a több mint félmilliós bűnügyi költség megfizetésére is.
Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, míg a férfi és védője enyhítésért fellebbezett, ezért az ítélet nem jogerős.