Belföld koronavírus

A kormány keresztet vetett a magyar idősekre

Talyigás Katalin szociológus szerint kihullanak az idősek a rendszerből, amire a kormánypártok még rá is játszanak.

A Népszavának a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának  tagja azt mondja, a koronavírus-járvány első hullámához képest romlott az idősek és az idősellátás helyzete. Talyigás Katalin úgy véli, az  önkormányzatok – a kormány által elvont források miatt – most nem tudják megadni, amit tavasszal, az állam pedig egyre kevésbé hajlandó követni a növekvő ellátási igényt.

Megdöbbentőnek tartja, hogy 150 ezer 80 év feletti él egyedül, és még az ő megsegítésük sincs mindig megszervezve. A szociológus szerint megoldás lenne egy olyan, a védőnőihez hasonlító hálózat kialakítása, amelyben az idősek ellátási igényeit nyomon követik, megszervezik. Nemzetközi szervezetek egykori szakértőjeként azt mondja, országonként eltérő, politikától függő, hogy az idősgondozásban mekkora a család, az állam szerepe.

Gond az egyházi kiszervezés

Magyarország egy köztes állapotban van,

a terhek nagyobb része a családokra hárul, de az állam is vállal valamennyit, bár ezeket a feladatokat kiszervezi az egyházaknak.

Azok viszont nem építették ki azt a szakmai hátteret, amivel ezt a rendszert működtetni tudnák. A szociológus szerint ez érvényes az egész szociális ellátórendszerre.

A legnagyobb baj ezzel az, hogy az egyház ideológiai alapon válogathat, hogy kit vesz fel az intézményeibe, kit alkalmaz, így aztán borzasztó nehezen találják meg ezekben az intézményekben a helyüket azok, akik szakmai etikai elveknek megfelelő szociális munkát szeretnének folytatni. (…) Az egyházak veszik át az intézményeket és az ellátást, de nincsenek meg azok a minőségi biztosítékok, amelyek alapján működni kellene a rendszernek.

A kormány magára hagyta az időseket

Szerinte a racionalitás ellenében hat az, amit a kormány tesz. A mostani nyugdíjasok nagy része nem tudott tartalékolni az elmúlt 30 évben arra, hogy megfizesse a gondoskodást. Érdekképviseletük viszont gyenge, a döntéshozók pedig nem érzékelik a baj nagyságát. A többséggel ellentétben ők ugyanis

meg tudják fizetni a magánintézmények több százezer forintos havi díjait, a milliós beugrókat vagy egy saját gondozót a szüleik mellé.

Nyugdíjasként mondja, hogy a járvány teljesen felforgatta az idősek életét. Immár a félelem és a bizonytalanság lett úrrá rajtuk, mert azt tapasztalják, hogy magukra hagyták őket. Anyagi helyzetük

egyértelműen romlott, egészségi állapotuk karbantartása szinte lehetetlenné vált.

Az egészségügyi átszervezések miatt egy idős beteg azt sem tudja, hová forduljon, ha panasza van. Az orvosok, ápolók tisztességesen dolgoznak, de rengeteg munkájuk miatt a betegek kiszolgáltatottak. Ráadásul azt érzékelik, hogy a COVID-19 áldozatainak az élet utolsó szakasza már méltatlan, nem láthatják hozzátartozóikat.

Müller Cecília: a covidos haldokló mellett is ott lehet a rokona
Az országos tiszti főorvos szerint a kórházak Covid-osztályain is lehetővé kell tenni, hogy a közvetlen hozzátartozó a haldokló beteg mellett legyen.

Kihullanak az idősek a rendszerből

Úgy véli, a mostani tragikus járványügy helyzetben benne van az is, hogy az állam csak szavakban vigyáz mindenkire, ezt az idősek nem így élik meg. Talyigás Katalin határozottan úgy gondolja, hogy engedik kihullani a rendszerből az időseket, a kormánypártok pedig rá is játszanak arra, hogy a társadalom elfordul saját időseitől.

Az oktatásból is hiányzik a megbecsülésük. Egy „munka alapú társadalomban” nem az ember az érték, így aki már nem termel, az nem is ér semmit, ami nem tisztességes és nem igazságos politika.

A korábbi évekhez képest sokkal több 65 év feletti halt meg az elmúlt hetekben, és csak a töredékük koronavírusban
Összevetettük a KSH statisztikáit a bizonyítottan a koronavírus okozta halálozásokkal.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik