Belföld

Hat év nyolc hónapot kapott az afgán, aki megerőszakolt egy nőt a gyroszos mosdójában

Hat év nyolc hónap börtönre ítélte a Fővárosi Törvényszék jogerősen azt az afgán fiatalembert, aki 2018 szeptemberében megerőszakolt egy nőt egy gyroszos mosdójában. A bíróság hét évre kiutasította a férfit Magyarország területéről.

Az ítéleti tényállás szerint a nő a hajnali órákban egy budapesti török gyorsétkezde személyzeti mosdóját vette igénybe az ott dolgozó elkövető engedélyével. A férfi eközben folyamatosan zaklatta, majd a mosdóba bejutva megerőszakolta. Az ügyészség szexuális erőszakkal vádolta meg a férfit, aki e mellett kétrendbeli szeméremsértés vétsége miatt is bíróság elé kellett hogy álljon.

Az elsőfokú tárgyalás során a férfi azzal védekezett, hogy a szeméremsértéseket nem ő követte el, a szexuális erőszakkal kapcsolatban pedig azt állította, hogy nem történt erőszak, a nemi aktus közös megegyezéssel jött létre. A lány azért tett feljelentést, mert az aktust követően megzsarolta őt, hogy fizessen 150 ezer  forintot, vagy adja át a mobiltelefonját. Ellenkező esetben feljelenti őt a rendőrségen azzal, hogy megerőszakolta. A férfi felajánlotta, hogy ha másnap ismét találkoznak, átadja a pénzt, de ezt a lány nem fogadta el.

A bíróság életszerűtlennek, abszurdnak tartotta a férfi védekezését, mert a lánynak semmilyen előnye sem származott volna a hamis feljelentésből. A nő vallomását támasztották alá a tanúk vallomásai és az egyéb nyomozati anyagok is. Emellett az áldozaton még a bizonyítási eljárás során is láthatóak voltak a traumatizáltság jelei.

A szeméremsértésekkel kapcsolatos vádpontokban a bíróság szintén az áldozatok vallomásait fogadta el, akik a büntetőeljárás során egyértelműen felismerték a támadójukat. A férfi 5 év 6 hónapot kapott első fokon, de az ügyészség súlyosításért, az elkövető pedig enyhítésért fellebbezett. A törvényszék az ügyészség fellebbezését találta megalapozottnak, ezért a kiszabott börtönbüntetést hat év nyolc hónapra, a terhelt Magyarország területéről történő kiutasítását pedig hatról hét évre súlyosította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik