Közélet
Budapest, 2018. július 3.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az amerikai nemzeti ünnep, a függetlenség napja 242. évfordulója alkalmából rendezett fogadáson a budapesti amerikai nagyköveti rezidencián 2018. július 3-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Most már Szijjártót is védi a TEK

24.hu
24.hu

2018. 07. 05. 05:45

Orbán Viktor miniszterelnök és Polt Péter legfőbb ügyész mellett szerdától Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is a Terrorelhárítási Központ védi – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből. Erről elsőként a Klubrádió számolt be. A külügyminiszter eddig nem tartozott a védett személyek közé.

A köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, illetve a Kúria elnöke védelmét továbbra is a Készenléti Rendőrség látja el, vagyis az egyetlen változás, hogy Szijjártó is bekerül a védett személyek közé.

A lépés meglehetősen költséges, a kormány ugyanis a külügyminiszter védelméhez szükséges pénz biztosításáról is döntött, e szerint az idén 504,4 forintot, a jövő évtől évi 641,8 millió forintot szánnak erre a célra.

Kiemelt képünkön Szijjártó Péter beszédet mond az amerikai nemzeti ünnep évfordulója alkalmából rendezett fogadáson a budapesti amerikai nagyköveti rezidencián július 3-án. Fotó: Kovács Tamás

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

In this photograph taken on February 3, 2017, Nepalese women Pabitra Giri (L) and Yum Kumari Giri (R) sit by a fire as they live in a Chhaupadi hut during their menstruation period in Surkhet District, some 520km west of Kathmandu. - The practice of banning women from the home when they are menstruating is linked to Hinduism and considers women untouchable at this time. They are banished from the home -- barred from touching food, religious icons, cattle and men -- and forced into a monthly exile sleeping in basic huts. Chhaupadi was banned a decade ago, but new legislation currently before parliament will criminalise the practice, making it a jailable offence to force a women to follow the ritual. (Photo by PRAKASH MATHEMA / AFP) / TO GO WITH AFP STORY: Nepal-women-religion-society, FEATURE by Annabel SYMINGTON
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.