Belföld

Halottaskocsi-gyújtogatás: egymást keverik gyanúba a konkurens cégek

Egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként az érdi hatóságok a város egyik temetkezési cégénél történt gyújtogatással kapcsolatban – tudta meg a 24.hu. A Fehér Fény Temetkezési és Kegyeleti Kft. telephelyén két halottszállító furgon gyulladt ki október utolsó vasárnapján. Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, részleteket azonban a nyomozás jelenlegi szakaszában nem adnak ki a rendőrök.

A károsult cég tulajdonosa lapunknak azt mondta, az elmúlt hetekben elmérgesedett a viszonyuk egy Érden működő temetkezési vállalkozással, ahol ő és egy munkatársa  korábban dolgozott. Rácz Ádám szerint a másik cégnek „nagyon fájt”, hogy felálltak, és saját üzletet alapítottak. Rácz szerint a munkatársát a felmondása előtt fizikai inzultus is érte, olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a sebet végül kórházban kellett összevarrni. A gyújtogatás előtti napokban telefonos fenyegető üzeneteket is kaptak, amelyekben arra próbálták rábírni őket, hogy fejezzék be a tevékenységüket.

A gyanúba kevert rivális cég azonban azt állítja, hogy ők mindig jogkövető módon jártak el, és egyébként is csak vesztesként jöhetnének ki egy ilyen típusú ügyből.

A társaság minden őt ért negatív döntés és intézkedés orvoslását kizárólag az alkotmányos rend nyújtotta módon, jogi úton kívánta és kívánja ezután is megoldani. Erről a törvénytisztelő útról – saját morális meggyőződése okán – nem kíván elmozdulni, így a lehető legtávolabb állnak tőle azok az erőszakos cselekedetek, amelyekkel a különböző sajtóorgánumok és a polgármester is megpróbálja összefüggésbe hozni

– közölte a 24.hu-val a Gábriel Könnye Kft. hozzátéve, hogy szerintük „koholt vádakkal, a konkurens cégek, élen a Fehér Fénnyel, próbálják aljas módszerrel eltávolítani a piacról a társaságot”.

A temetkezési vállalkozás, amely korábban nem reagált a sajtóban megjelent állításokra, azt is állítja, hogy az önkormányzattal 2010 óta fennálló szerződésük felbontásához olyan cikkek szolgáltattak indokot, amelyek a cég jóhírnevének lerombolását célzó hadművelet részei voltak. A Gábriel Könnyei szerint egy korábbi munkavállalójuk készítette elő a támadásokat, amelyekben a társaságtól eltulajdonított iratokat, köztük például véletlenül elírt, majd később sztornózott számlákat is felhasználtak. A cégnél azt mondták: erre a hadjáratra a volt munkavállalónak azért volt szüksége, mert a Gábriel Könnye Kft.-nél töltött időszaka alatt úgy döntött, hogy létre hoz egy saját, temetkezéssel foglalkozó, az előző munkahelyéhez hasonlóan sikeres céget, amellyel rögtön be kíván robbanni a piacra. Ehhez viszont előbb meg kellett szabadulnia a Gábriel Könnye Kft.-től, amit legkönnyebben a cég reputációjának a médián keresztül történő aláásásával tudna megtenni.

A cég szerint pontatlanul került a sajtóba azt is, hogy 25 évre szólt az előző városvezetéssel megkötött szerződés, és az is, hogy a temetői irodát 50 ezer forintért bérelték. A szerződést valójában 15 évre kötötték, és a bérleti díj is az inflációval együtt emelkedett. A Gábriel Könnye azonban főképp azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás annak idején azért köttetett meg, mert a város közszolgáltató cégének, az Érdi Közterület-fenntartó Intézménynek (ÉKFI) nem volt kapacitása a temető üzemeltetésére.

A kormánypárti Pesti Srácok cikke nyomán Csőzik László, Érd ellenzéki polgármestere vizsgálatot indított a Gábriel Könnye Kft. megbízásával kapcsolatban, az ÉKFI pedig szeptember 15-én felmondta a szerződést.

Somogyi Tamás, az ÉKFI vezetője lapunknak azt mondta, hogy nem az egyes szerződési tételek és az esetleges értékaránytalanságuk miatt döntöttek a szerződésbontás mellett, hanem azért, mert a város korábbi vezetésének egy ilyen típusú és volumenű szolgáltatás koncesszió, és a hatályos jogszabályok alapján közbeszerzési eljárás alá kellett volna vonni. Mint mondta:

A pályáztatás elmaradása nyilván nem a cég felelőssége, mi annyit állítottunk, hogy a 2010-es szerződés jogellenesen lett megkötve, ezért semmisnek tekintendő.

Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik