Belföld

A budapestiek mondhatnak véleményt a Nagykörút jövőjéről

A budapestiek véleményét várja a Fővárosi Önkormányzat arról, hogy milyennek szeretnék a főváros nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően értékes városépítészeti téregyüttesét, a Nagykörutat. Az online kérdőívet november 11-ig lehet kitölteni. A válaszok alapján alakítják ki a Nagykörút megújítására vonatkozó koncepciót, és a tervezés későbbi fázisában – 2021. elején – a konkrét elképzelésekről is elmondhatják majd a budapestiek a véleményüket.

A Nagykörút fejlesztése túlmutat a közlekedési problémákon, ezért a Főváros a Nagykörút komplex megújítását tervezi, melynek célja a körút megkopott vonzerejének és presztízsének, kellemes és karakteres hangulatának helyreállítása, egy élhető és élettel teli körút kialakítása, írják a közleményben. Olyan helyszín, ahol egyszerre jó lakni, közlekedni, vásárolni, enni-inni, kikapcsolódni, vagy épp boltot üzemeltetni. Céljuk, hogy a tervezés a szakmai és civil szervezetek és az érintettek folyamatos bevonásával és tájékoztatásával valósuljon meg. A tervezési folyamat 2020. őszén indul és 2021. tavasz végére készül el a koncepció, amely megalapozza a fejlesztési munkákat.

A Nagykörút a több mint 120 éve kiépült körút közlekedési szerepe mellett széles gyalogos felületeivel és nívós üzleteivel kezdettől fogva Budapest egyik legmagasabb presztízsű „főutcája” volt. Mára azonban a Nagykörút régi fénye megkopott: az üzletek vásárlóerejét a körúti plázák szívták el, ezért sok üzlethelyiség áll üresen. Az autóforgalom okozta zaj- és levegőszennyezés miatt a Nagykörút élhetetlenné vált, a közterületek és a patinás épületek megújítása elmaradt, ami miatt az ingatlanok piaci értéke csökkent. A levegőszennyezés és a szűkülő élettér miatt a körúti fák állapota is folyamatosan romlik.

Szakmai és civil szervezetek jelentkezését is várják

A szakmai és civil szervezetekkel pedig közös szakmai workshop sorozat indul, amellyel célunk, hogy a tervezési folyamat konstruktív szakmai párbeszéd, ötletelés és vita mentén új ötletekkel és impulzusokkal gazdagodjon. A szakmai workshopokon való részvételre november 20-ig lehet jelentkezni.

A Fővárosi Önkormányzat célja egy egészségesebb, biztonságosabb, tisztább és zöldebb, azaz élhetőbb Budapest megvalósítása – melynek egyik fontos helyszíne a Nagykörút

A Nagykörúttal kapcsolatos történetek és érdekességek mellett a tervezési folyamatról, a kérdőívekről és a workshopokról is folyamatosan beszámolnak ezen a linken.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.