Belföld

Az LMP feljelentést tett Lázár János interjúja alapján

Lázár János nyilatkozata nyomán hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett az LMP újbudai képviselője, számot be a párt az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Kreitler-Sas Máté, az LMP újbudai önkormányzati képviselője hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen a Miniszterelnökség tulajdonában lévő, Diószegi úti ÉMI-telek értékesítésével kapcsolatban. Emlékeztetnek: a napokban Lázár János, korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter interjút adott a Válasz Online-nak, melyben a következőket nyilatkozta:

Egy ember, akit kineveztünk oda igazgatónak, visszaélt a közbizalommal és meg is lopta az államot. Ezen nem tompított, hogy kirúgtam őket és az sem, hogy az adásvétel megkötése után félmilliárd forinttal még megemeltük a vételárat. Utólag. Nagyon durva, valódi korrupciós ügy volt az.

A korábbi miniszter ezen kijelentéseit az általa vezetett Miniszterelnökség tulajdonában lévő ÉMI-telek értékesítésével kapcsolatban tette. Kreitler-Sas szerint a nyilvánosságban megjelent információk felvetik a bűncselekmény gyanúját, ezért mint az érintett körzet egyéni önkormányzati képviselője, az ügy kivizsgálása érdekében feljelentést tettem hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik