Belföld

Debreceni óvodában verekedett a dühös szülő

A garázda nő egy másik anyukát vert meg a gyerekek előtt.

A nő januárban azért ment be gyermeke korábbi óvodájába, hogy ott megbeszélje szülőkkel kapcsolatos problémáit. Már az öltözőben szóváltásba került egy óvónővel, majd a csoportszobánál régebbi sérelmei miatt kiabálni kezdett egy anyukával.

A folyosón karjánál, hajánál fogva ráncigálta, kezét megrúgta, arcát kikarmolta, hajánál fogva földre rántotta, míg egy másik szülő nem lépett közbe. A sértett könnyű testi sértés miatt magánindítványban kérte az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását.

A vádlott kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az óvodában tartózkodó felnőttekben, gyermekekben megbotránkozást és riadalmat keltsen. A Debreceni Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat, indítványozta, hogy a bíróság az ügyiratok tartalma alapján hozzon büntetővégzést, a vádlottat ítélje közérdekű munkára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik