Belföld

Megjelent az ötödik népszabis Fedél Nélkül

A négy éve bezárt lap szerzői ezúttal a nagy visszatérésekről írnak az otthontalanok lapjában.

Miután 2016. október 8-án bezárták a Népszabadságot, szolidaritása jeléül több újság is felajánlotta az egykori újság szerzőinek, hogy publikálja cikkeiket. Az otthontalanná vált szerkesztőség akkor úgy döntött, hogy a hajléktalanok lapjával, a Fedél Nélküllel működik együtt – áll a korábbi népszabisok közleményében.

Mint emlékeztetnek, immár négy éve, hogy megjelent az első népszabis Fedél Nélkül. Azt írják, csütörtöktől pedig már kapható az ötödik is, miután hagyománnyá vált, hogy Gergely Márton szerkesztésében elkészül a megszüntetett lap hagyományait, értékeit és közösségét őrző melléklet. Az idén a nagy visszatérések volt a téma, ami kódolta: a sport lesz a fókuszban. Az összeállítás Murányi Andrásnak, a Népszabadság utolsó főszerkesztőjének cikkével kezdődik, és egykori sportrovatbeli kollégái is írtak, így az olvasók találkozhatnak Bruckner Gábor-, Hegyi Iván-, Jakab József-cikkel, és a 24.hu főszerkesztőjének, Pető Péternek az írásával is.

Mellettük természetesen sok emblematikus Népszabadság-szerző dolgozata jelenik meg, és a sorban most először feltűnik Nyilas Gergő neve is. A lap külpolitikai rovatának egykori munkatársa a bezárás idején már nem a napilapnál dolgozott, mert addigra az Index munkatársa volt. Onnan pedig az idén nyáron távozott, miután Dull Szabolcs főszerkesztőt kirúgták. Mindezek nyomán a Fedél Nélkülbe már Telex-alapítóként írt.

A népszabisok azt írják:

Arra kérünk mindenkit, aki teheti, vásároljon Fedél Nélkült az otthontalanoktól. Ez talán fontosabb, mint az elmúlt években bármikor, hiszen a koronavírus-járvány a hajlék nélküliek életét fokozottan nehezítette, életesélyeik és -körülményeik még rettenetesebbek lettek. Erre a lehetetlen helyzetre is igyekszik felhívni a figyelmet az egykori Népszabadság kollektívája a szokásos különkiadással.

Ahogyan a korábbi években is mindig, a különkiadással járó extra kiadásokat a népszabisok állták, a bevétel egésze az újságokat áruló hajléktalanoké.

Az idén is lehet rendelni a lapból. Ha valaki a vírus, vagy más ok miatt nem tud vagy akar az utcán vásárolni, a Fedél Nélkült kiadó Menhely Alapítványnak küldött tetszőleges adományért postán is megkaphatja az új számot.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.